Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Varga Mihály benyújtotta a költségvetés tervezetét – az önkormányzatok szerinte ki tudják gazdálkodni a rezsicsökkentésük megszüntetését

Varga Mihály hivatalosan is benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét. Július közepén fogadhatják el a javaslatot, amely bizakodó, bár vannak benne kérdőjelek.

A pénzügyminiszter is beszélt a bizonytalan nemzetközi környezetről, amelybe beletartozik az ukrán-orosz háború, az ettől nem független folyamatos áremelkedés, az EU-val való magyar viszony, és a tárgyalások eredménye.

A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése lesz

– mondta.

Nem titkolta, hogy az előttünk álló években, évtizedekben súlyos gazdasági nehézségekkel kell szembenézni. Azt is mondta, most az volt a feladat, hogy olyan költségvetést készítsenek, ami számol a brüsszeli szankciók hatásaival, az energiaválsággal, az inflációval, az európai és világgazdaság bizonytalanságaival. Továbbá úgy fogalmazott, szeretnék megvédeni az eddigi eredményeket.

A következőkkel számolnak:

  • a GDP 4,1 százalékkal nőhet,
  • az államháztartás hiánya 3,3, a kormányzati szektor eredményszemléletű hiánya 3,5 százalékra csökkenhet,
  • az államadósság a GDP 73,8 százalékára csökkenhet 2023 végére,
  • és 5,2 százalékos lesz az infláció

Persze mindez akkor, ha addig véget ér a háború, visszatérnek az energiaárak a régi szintre, megjavul az áruszállítás és az ellátási láncok helyzete, sikerül kiegyezni az EU-val, és minden más negatív folyamat is lassul, mert ha nem, akkor azért marad még néhány kockázat.

A honvédelmi kiadásokban már 2023-ban elérnék az előírt 2 százalékos szintet, ám más területekre is több jutna a tervek szerint: a nyugellátásokra 730 milliárd forinttal költenek többet, oktatásra 200 milliárddal, egészségügyre 100 milliárddal, családi támogatásokra 450 milliárddal fordítanak többet. Ám ahogy azt a HVG megjegyzi, az más kérdés, hogy ez az állam kiadására vonatkozik: a nyugdíjak emelése az inflációhoz köthető, a nyugellátások teljes kiadása ezen túl még attól, hányan részesülnek belőle.

Egy kérdésre elmondva azt válaszolta, hogy azért vették ki a rezsicsökkentés alól a kkv-kat és az önkormányzatokat, mert „ez egy családbarát kormány” és alapvetően a családokra kívánják az elért eredményeket helyezni. Az önkormányzatokról azt mondta, hogy „alapvetően” látják a tartalékokat a büdzsékben, így ki fogják tudni gazdálkodni a magasabb energiaárakat is.

Varga Mihály szerint az extraprofit miatt kiszabott adót nem fogja tudni mindenki áthárítani, hiszen „Magyarországon verseny van”. Amúgy szerinte most sem jönnek már EU-s pénzek és ezt a magyar gazdaság kigazdálkodja.

A KATA-ról még folynak a tárgyalások, kiskapukat szeretnének ezen a téren becsukni. Az iparűzési adó-kedvezményt azonban 2023-tól megszüntetik.

Forrás: HVG/MTI

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!