Ismét együtt pattogtattak vásárhelyi és szabadkai kosarasok

A harmadik streetball napot rendezték a határon átnyúló CB Basket A to Z projekt IPA pályázatának keretében. Mintegy 150-en pattogtattak a kellemes, napos időben.

A mai napon a Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE és a szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárlabda Klub együttműködésében megvalósuló CB Basket A to Z elnevezésű, az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programban, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló projekt keretében zajlott az Egyenlő Esélyek Napja Hódmezővásárhelyen, a Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE és a szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárlabda Klub együttműködésében.

Mintegy 150 gyermek és felnőtt sportolt Hódmezővásárhelyről és Szabadkáról, nyilatkozta Martonosi János, a Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület alelnöke. Igazán jó gyakorlási lehetőségek ezek az események a vásárhelyi utánpótlásnak és azoknak a felnőtteknek is, akik részt vesznek ezen a mai napon, mondta Martonosi. Mind a vásárhelyiek, mind a szabadkaiak külön lánycsapatokkal is jöttek, ez is a fejlődés jele mindkét oldalon.

Az ideérkező szabadkaiak sok időt töltöttek Vásárhelyen és Szegeden, jő barátságok kötődhettek a rendezvényen.

Az egyik szabadkai edző, Stefan Stojkovic is azt emelte ki a Vásárhelyi Médiacentrumnak, hogy a gyermekek megismerhetnek egy másik országot, annak kosárlabda kultúráját. Személyes véleménye szerint mind ők, mind a vásárhelyiek sokat fejlődtek ebben az elmúlt egy évben, amióta a pályázat keretében figyeli a fejlődésüket.

A mai eseményen egyébként 3 pályán zajlottak a streetball meccsek.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!