Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

20 milliót nyert Mártély útfejlesztésre, 17 milliót közmunka programra, de a választás mínuszba löki

A Fő utcán 300 méter hosszan a járdát, illetve az Alkotmány utcán 123 méter hosszan az úttestet újítják fel.

A Belügyminisztérium pályázatán nyert el 20 millió forint támogatás a mártélyi önkormányzat belterületi utak és járdák felújítására – olvasható a május 25-re összehívott képviselő-testületi ülés egyik előterjesztésében. A munkálatok a Fő és az Alkotmány utcát érintik majd. A dokumentumban azt is írják, hogy a községnek 17,7 millió forint támogatást ítéltek meg, amit helyi közmunka programra fordíthat.

Az önkormányzat pénzügyi helyzetét taglaló előterjesztésben arról számolnak be, hogy a magas energiaárak miatt a közvilágítás üzemeltetésének első negyedévi költségei meghaladták a tervezettet. Noha a július végi záró egyenleg fedezetet nyújt a következő hónap elején esedékes személyi juttatások kifizetésére, az augusztus 7-re kiírt időközi önkormányzati választás 2 millió forintos kiadásaira csak a szeptemberben befolyó adóbevételek nyújtanak fedezetet. Az anyagban közölt táblázat szerint az év nyolcadik hónapját egymillió forintos negatív egyenleggel zárhatja Mártély.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!