Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Még szigorúbb lett a város beszerzési szabályzata

Már 1 millió forint fölött nyílt beszerzési eljárást indítanak, 500 ezer forintot elérő, vagy meghaladó ajánlatkérés esetén a Beszerzési Tanácsot is tájékoztatni kell. Márki-Zay Péter a mai közgyűlésen el is árulta, szigorításról van szó, az átláthatóság érdekében.

Nagy Péter, a Jogi Iroda mb. irodavezetője ismertette: a Beszerzési Tanács elé kerülő ügyek értékénel az 1 millió forintos értékhatár helyett 500 ezer forint fog szerepelni a jövőben. A nyílt beszerzési eljárásoknál eddig 3 millió forint volt az a határ, amit alkalmaztak, ez lecsökken 1 millió forintra. A szabályzat kiegészül egy ellenőrzési nyomvonallal, ami minden beszerzést felülvizsgálja utólag.

A polgármester kiemelte, a korrupció elleni harc nagyon fontos. A rokonokat, ismerősöket nem zárják ki a versenyből, hiszen a nyílt eljárás garancia arra, hogy mindig a legjobb ajánlat nyer.

Fotó: Bottyán Róbert

A szavazásnál Bálint Gabriella és Horváth Zoltán tartózkodott, a polgármesteri többség igennel szavazott.

A Beszerzési Tanácsa tagja a polgármester, alpolgármesterek, jegyző, aljegyző, a hivatal Közgazdasági Irodájának irodavezetője, Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnöke, valamint a beszerzés, vagy ajánlatkérés tárgya szerint érintett szakiroda vezetője.

A szabályozás érinti többek között a hivatalt, az önkormányzatot, a HVSZ-t, a HMSZ-t, egyesített óvodát, bölcsődét, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központot és telephelyeit, a fürdőt és a Médiacentrum Nonprofit Kft.-t is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!