Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Fűnyírás: hétfőtől új munkaszervezési elveket vezetnek be Hódmezővásárhelyen

A mai közgyűlésnek napirend előtti témájában merült fel a zöldterületek ápolásának a kérdése. Benkő Zsolt képviselő szerint ez a városban igen hiányos, elmondása szerint akár más városokkal, kisebb településekkel is összehasonlítva. Márki-Zay Péter szerint, bár más városokban is akadnak problémák, a kritika jogos. Szabó János elmondta, a problémán dolgoztak az elmúlt napokban, és hétfőtől, elsősorban munkaszervezés tekintetében új módszereket vezetnek be.

Napirend előtti felszólalásában Benkő Zsolt önkormányzati képviselő azt mondta, szerinte nehezen birkózik meg a város a közterületek karbantartásával. A megyében máshol, kisebb településeken és városokban nem tapasztalt ilyet, amit Vásárhelyen látott, mondta, bár azt is kiemelte, lát pozitív fejleményeket. Meglátása szerint kora tavasszal mindig problémát okozott a zöldfelületek karbantartása, noha lehet rá készülni, és idén száraz volt az időjárás. Hozzátette, amíg a város nem képes elvégezni a saját feladatát, addig hogy várhatja el a polgároktól, hogy rendben tartsák saját portájukat?

Márki-Zay Péter jogosnak nevezte a kritikát, bár ő maga azért más városokban is látott problémákat. Ő maga is fel van háborodva, hogy minden tavasszal ez téma kell, hogy legyen. Van terület, ahol szándékos szabotázs, a cég elfelejtett egy csomó mindent, elrejtette az eszközöket, és a polgármester attól fél, hogy ez tért vissza. Pedig most jobb a géppark, és digitálisan is fejlődtek, térképre vitték az általuk gondozott területeket. Ezen felül érkeznek panaszok, mondta, hogy a város által fizetett emberek nem jól dolgoznak. Rendet raknak ezen a területen.

Szabó János alpolgármester elmondta, látva azt, hogy változó teljesítménnyel volt megoldva a fűnyírás, átvilágították a problémát. Egy új struktúra fog hétfőtől indulni. Ember-, és géphiány nincs. Elvárás, hogy minden gép működjön, különben selejtezzék le. Viszont sok az olykor észszerűséget nélkülöző munkaszervezési probléma. A munkaszervezés lehetőségét kivették a HMSZ Zrt. kezéből. Megvizsgálták, hogy hova, hány embernek, milyen szerszámokkal kell felvonulni munkaterületre, hány órakor kezdjenek. Az új rendszer némileg szigorúbban ellenőriz.

Legutóbb mi is megírtuk, hogy már bevontak két vállalkozást a fűnyíró munkálatokba, és júliustól két évre kötnek szerződést a legjobb jeentkező ajánlattevő vállalkozásokkal. Összesen 241 hektáros területről van szó, amit összesen 8 csomagban hirdetett meg az önkormányzat.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!