Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Toborzó Emlékfutáson az Eötvös diákjai is rajthoz álltak

Május 13-án a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának szervezésében nagyszabású Toborzó Emlékfutást rendeztek Hódmezővásárhelyen is. A Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum lelkes és sportos diákjai is csatlakoztak az eseményhez.

Az országos váltófutás Budapestről indult és 1800 km távolságon zajlott több nagyvároson keresztül. Célja a katonai hivatás népszerűsítése, a Magyar Honvédség és a civil lakosság kapcsolatának erősítése volt.

A vállalkozó kedvűek Hódmezővásárhelyen, a Kossuth térről indulva a déli órákban csatlakozhattak mintegy 1,5 km-en keresztül a katonai Váltófutó csapatához. Az iskolánkból nagy büszkeségünkre a 9.A, a 9.B és a 11.C osztály tagjai vettek részt a sporteseményen – tudatta szerkesztőségünkkel Lucza László testnevelő oktató.

A sport, a rendszeres testmozgás, az egészséges életmód népszerűsítését egyaránt fontosnak tartják a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikumban, illetve megragadják azokat az alkalmakat is, amelyeken megemlékezhetnek a magyar nemzet számára fontos történelmi eseményekről, mindazokról a katonai hősökről, akik az életüket áldozták a hazáért.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!