Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

19 állást hirdetett meg a vásárhelyi honvéd középiskola

Oktatókat, kollégiumi nevelőket és portásokat is keres a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium.

Jövő tanévtől megkezdi működését a vásárhelyi honvéd középiskola, már a dolgozókat verbuválják. Közel egy éve írták alá azt a szerződést, ami alapján a tervező cég 87 millió forintért álmodja meg az Ady Endre utca végén majdan felépülő intézményt – addig is az álláshirdetésekben megjelöltek szerint a Zrínyi Miklós laktanya területén fog folyni az oktatás.

A felhívások alapján a későbbiekben jelentős foglalkoztatóvá válhat a középiskola, hiszen első körben 19 állást hirdettek meg. Öt oktatók, akik a közismereti tárgyakat tanítják majd a honvédnövendékeknek, emellett öt kollégiumi nevelőtanárt, és öt portást, valamint iskolatitkárt, személyügyi, illetve pénzügyi előadót, továbbá gondnokot keresnek az intézménybe, amely egyelőre a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tagintézményeként működik majd. A bérezésnél a honvédelmi alkalmazottakra vonatkozó jogszabályok az irányadók.

A meghirdetett állásokra május 31-ig lehet jelentkezni.

Az intézmény honlapján megtaláltuk a Vásárhelyre meghirdetett képzéseket is:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!