Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

241 hektárra keres fűnyíró vállalkozásokat a vásárhelyi önkormányzat

Hétfő óta két helyi vállalkozást vontak be a vásárhelyi zöldterületek gondozásába, de júliustól két évre kötnek szerződést azokkal a legjobb ajánlattevőkkel, akik jelentkeznek az uniós közbeszerzési értesítőben múlt héten megjelent felhívásra.

„A fűnyírással nem vagyunk elégedettek. Legutóbb még el is kellett bocsátani, aki felelt érte. Azt reméltem, hogy nem kell ilyen drasztikus eszközökhöz folyamodni. Abba sem vagyok biztos, hogy ennyire látványosan nem végzik az ezért fizetett embereink a munkájukat, akkor emögött nem valamiféle árulás, ármánykodás, szabotázs áll. De nem fogunk engedni a szabotázsnak. Aki nem a városért akar dolgozni, azt nem fogjuk fizetni” – mondta hétvégi videónyilatkozatában Márki-Zay Péter polgármester.

A HMSZ Nzrt. eddig is vett, és ezután is fog alvállalkozókat igénybe venni, mert akkora területről van szó. Érdeklődésünkre Gyöngyösi Ferenc önkormányzati képviselő elmondta, 15 millió forint erejéig két helyi vállalkozással szerződtek le fűnyírási feladatokra, hétfőtől meg is kezdték a munkát. Megbízatásuk június végéig szól.

Akkortól – két éven át – azok látnák el a város területén a parkgondozási teendőket, akik a legjobb ajánlattal rukkolnak elő abban versenyben, amelynek felhívása múlt héten jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben. Óriási, 241 hektáros területről van szó, amit összesen 8 csomagban hirdetett meg az önkormányzat.

  • Újváros városrész, gyepfenntartás 192 269 m2
  • Susán városrész, gyepfenntartás 306 136 m2
  • Csúcs városrész, gyepfenntartás 300 965 m2
  • Kincsestelep városrész, gyepfenntartás 404 747 m2
  • külterületi utak mentén, gyepfenntartás 812 361 m2
  • kerékpárutak, gyepfenntartás 144 980 m2
  • Ipartelep, gyepfenntartás 243 694 m2
  • tram-train útvonala melletti növény- és gyepfenntartás, kéthetenkénti gyomirtás, a területek rendszeres öntözése, gyepfelület 4000 m2

Pályázni június 13-ig lehet a munkákra.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!