Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay: innováció, pozitív fejlemény, ha egy nőt fog indítani Lázár János a polgármesteri székért 2024-ben

Ha már a köztársasági elnök esetében megdicsértem, hogy az első női államfőnk van, akkor azt is el kell ismerni, hogy ha 2024-ben az önkormányzati választáson egy nőt fog indítani Lázár János, az mindenképpen innováció és pozitív fejlemény” – reagált arra hírre ma esti videónyilatkozatában Hódmezővásárhely polgármestere, amiről mi is beszámoltunk.

Márki-Zay Péter kitért Lázár János csütörtöki kocsmafórumán tett másik megjegyzésére, miszerint akkora a terror a városházán, hogy a jelenlegi városvezető megválasztása után minden embert, aki őt támogatta vagy bármilyen módon kapcsolatban volt vele, azokat kirúgta.

„300 embert mészároltam le – ez azért nagyon izgalmas, mert a városházán 130-an dolgoztak akkor, most egy kicsit többen. Tehát 130 emberből, nem tudom, hogy lehet kirúgni 300-at. Cseri Tamás (fideszes önkormányzati képviselő – szerk.) felesége is ott dolgozott még másfél évig. Nyilvánvalóan nem tettem ilyet, de úgy látszik, ezek a hazugságok nagyon sokáig tartják magukat” – szögezte le a polgármester.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!