Egy volt televíziós műsorvezető olvashat be az Orbán-kormánynak a parlamentben

A Demokratikus Koalíció (DK) frakciója Kálmán Olgát, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjét, korábbi műsorvezetőt nevezte ki szóvivőjének.

A DK az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, Kálmán Olga, a párt elnökségi tagjaként többször bizonyította, hogy az “Orbán-rendszer elkötelezett ellenfele, és fáradhatatlanul fog harcolni a Parlamentben országgyűlési képviselőként is a következő négy évben a magyar emberekért”.

Kálmán Olga éveken át vezette az ATV Egyenes beszéd című közéleti műsorát, majd főpolgármester-jelöltként vállalt először politikai szerepet a 2019-es ellenzéki önkormányzati előválasztáson.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!