Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kecskés Ákost ismét behívták

Júniusban a megszokottól eltérően négy mérkőzést játszik a férfi A-válogatott a Nemzetek Ligája A-ligájának 3. csoportjában. Az Oroszországban játszó, hódmezővásárhelyi születésű Kecskés Ákost újra meghívta Marco Rossi szövetségi kapitány.

A férfi A-válogatott a Nemzetek Ligája idei kiírásában Európa legjobb 16 csapata között szerepel az A-ligában, melynek 3. csoportjában Anglia ellen kezdi meg szereplését június 4-én a Puskás Arénában, de zárt kapuk mögött. Június 7-én Olaszország ellen Cesenában, június 11-én Németország ellen a Puskás Arénában, majd június 14-én ismét Anglia ellen, Wolverhamptonban lép pályára.

– Mindhárom csoportellenfelünk iszonyatosan erős csapat – mondta Marco Rossi. – Minden játékosukat nagyon jól ismerjük, Angliával és Németországgal tavaly játszottunk is. Ugyanakkor a két ellenük elért döntetlen senkit se tévesszen meg, mert azok tőlük gyengébb, tőlünk pedig kiugró eredmények voltak. Ha most szinte tökéletes taktikával és azt maximálisan betartva, náluk sokkal többet futva és maximálisan odaadóan és motiváltan játszunk, akkor lehet csak esélyünk jó teljesítményt nyújtani. Ugyanakkor még ez sem jelenti azt, hogy az eredmény is biztosan hízelgő lesz számunkra. Az talán segíthet minket, hogy az angol, német és olasz válogatottban játszó játékosoknak hosszú szezonjuk volt, így némileg talán fáradtabbak, fásultabbak lehetnek, mint mi, azonban ez is csak akkor jelenthet előnyt, ha mi az imént említett módon játszunk, hiszen ez a három válogatott jóval magasabb szintet képvisel, mint mi.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC)

Védők:

Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich)
Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Fiola Attila (MOL Fehérvár FC)
Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Nagy Zsolt (PAFC)
Orbán Willi (RB Leipzig)
Spandler Csaba (PAFC)
Szalai Attila (Fenerbahçe FK)

Középpályások:

Baráth Péter (DVSC)
Gazdag Dániel (Philadelphia Union)
Kleinheisler László (NK Osijek)
Nagy Ádám (AC Pisa)
Nego Loic (MOL Fehérvár FC)
Schäfer András (FC Union Berlin)
Styles Callum (Barnsley FC)
Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)

Támadók:

Ádám Martin (Paksi FC)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Sallói Dániel (Sporting Kansas)
Schön Szabolcs (FC Dallas)
Szalai Ádám (FC Basel)
Vancsa Zalán (MTK Budapest)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!