Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nettó 248 ezer forint volt az átlagbér tavaly Csongrád-Csanád megyében

Budapesten tavaly 360 ezer forint volt a nettó átlagkereset, amivel magasan verte az ország összes többi régióját – derült ki a KSH Fókuszban a megyék című kiadványából, melyet a Portfolio szemlézett. A fővárositól 112 ezer forinttal marad el a Csongrád-Csanád megyei átlagfizetés.

A dobogó második fokán Győr-Moson-Sopron áll, 309 ezer forintos nettó átlagkeresettel, a harmadik helyen pedig Komárom-Esztergom van 298 ezer forinttal. Az tehát jól látható, hogy az első helyen álló Budapest és a második Győr-Moson-Sopron között van egy nagy szakadék. A legkevesebb pénzt Szabolcs-Szatmár-Bereg (202 ezer) és Békés megye (213 ezer) lakói vihetik haza.

Forrás: KSH, Portfolio

Érdekesség, hogy az országos nettó átlagkereset 292 ezer forint volt, de ennél az összegnél több pénzt csak a főváros és Győr-Moson-Sopron dolgozói vihettek haza. A többi régióban nem érte el a megyei átlagkereset az országos átlagot. Ezt két dolog magyarázza: egyrészt Budapesten annyival magasabbak a fizetések, mint az ország többi részében, hogy az önmagában is jelentősen felfelé húzza az átlagot, másrészt sokkal többen is dolgoznak a fővárosban, mint más megyékben.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!