Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay a közmédiában arról beszélt, hogy a kampányban végig hazudtak róla

Váratlanul meghívták a közmédiába, élő adásba Márki-Zay Pétert csütörtökön. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje próbálta elmagyarázni, hogy a programjuk egészen egyszerűen nem jutott el a választókhoz, ellenben a Fidesz hazugságkampányával, amivel őket támadták.

– Fantasztikus eredmény, hogy az ellenzék képviseletében itt lehetek az MTVA-ban. Négy év alatt 5 percet kaptunk, de most már egy bukott választás után bejöhetünk – így kezdte a beszélgetést Márki-Zay Péter a 48 perc c. műsorban, majd ennek örömére néhány másodperc néma csendet kért. A műsorvezető, Lánczi Tamás erre reagálva arról beszélt, számtalanszor keresték az ellenzéki szövetséget, lett volna lehetőségük szerepelni és reklámozhattak is volna. Szerinte ennek hátterében az állt, hogy az ellenzék narratíva szerint ők gonoszak és nem lehet bejutni hozzájuk.

Ezt követően az előválasztásról volt szó. Márki-Zay minden ellenzéki párttal kapcsolatban volt. Kifejtette: országosan szinten nem tudtuk megvalósítani az összefogást, amit 2018-ban Hódmezővásárhelyen igen. Utólag kiderült, lehetetlen volt nyerni, a propaganda mindent áthatott. A hazugságokat sem tudtuk cáfolni, nem jutott el az emberekhez. Sok jó megoldást dolgoztunk ki a programunkban, reméljük a Fidesz megvalósítja, hiszen sok probléma áll előttünk: egészségügy, infláció, megélhetés, stb. Ez egy utolsó próbálkozás volt, hogy így le tudjuk-e győzni minden idők legkorruptabb kormányát. A Fidesz bármikor meg tudja ismételni ezeket a hazugságkampányokat, ezért jelenleg felesleges arról beszélni, mi lesz 4 év múlva – fogalmazott.

A migráció ügyében nem jutott közös nevezőre Lánczi és Márki-Zay. A műsorvezető szerint az ellenzék a határon túli magyarokat is illegális migránsnak vette, az ellenzéki politikus kijelentette, hogy őket nem számították bele.

Márki-Zay beszélt arról, a buborékok áttörésére meghökkentő kijelentések kellettek. Trump megnyerte a választást egyszer, de Amerikában például volt jelölti vita, ott üldözik a korrupciót és valódi demokrácia van. Megemlítették az ominózus Partizán-interjút. Márki-Zay közölte, hazudtak, hogy katonákat küldenének Ukrajnába, vagy elzárnák a gázcsapokat. Úgy fogalmazott: üzenetátadási problémáik vannak, a Fidesznek nincsenek. Nem jutott el a programjuk az emberekhez. Minden, amit mondtak rólam, hazugság volt – jelentette ki.

,,Sajnálom, hogy ide jutott az ország, volt már leválthatatlan kormány, de azok a rendszerek okosabbak voltak, pl. a dualizmus alatt nagy fejlődés volt, a Horthy-korszakban Klebelsberg alatt sokat fejlődött az oktatás, még a Kádár-korszakban is ,,a legvidámabb barakk voltunk”, most még Románia is elmegy mellettünk” – fogalmazott Hódmezővásárhely polgármestere.

A műsor vége felé kifejtette: egy a célja, hogy a gyermeke versenyképes bérért dolgozhasson, kapjon megfelelő egészségügyi ellátást. Azért szeretne pártot alapítani, mert megígérte, hogy létrehoznak egy néppártot, ahol segíteni fognak a fiataloknak. Nem értenek mindenben egyet az ellenzéken belül, de meg kellett próbálni egy közös ellenféllel szemben, de most az összefogás sem segített. Nem volt demokratikus a választás – fejtegette.

Kérdésre válaszolva elmondta, párt nélkül nehéz munka lett volna a parlamentben, ezért nem veszi fel a mandátumot és továbbra is felelősséggel tartozik Hódmezővásárhelyért.

Szerinte Gyurcsány Ferenc téved, ha azt hiszi, más miniszterelnök-jelölttel nyertek volna. Neki most egy bűnbak kellett. A műsor ennél a pontnál ért véget, lejárt az idő.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!