Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egy mártélyi képviselő lemond – Lázár János ma a faluban nyilatkozott a Vásárhelyi Televíziónak

A térség országgyűlési képviselője ma Mártélyra látogatott, hogy találkozzon a község képviselő-testületének négy tagjával.

A falu polgármestere, Putz Anita tegnap közösségi oldalán azt írta, arra akarják rávenni, hogy távozzon a polgármesteri tisztségből. Ehhez pedig szerinte fel akarják oszlatni a testületet. Azt a négy képviselőt is megnevezte, akiket Lázár János megbeszélésre hívott ma a faluházba.

A meghívottak egyike, Somodi István Vendel sajátos formában ma reggel azt közölte Facebook-oldalán, lemond mandátumáról, mert szereti a faluját, és nem várhatnak meg éveket egy bölcsődére…..sem. „Sajnos ilyen világot élünk.” – tette hozzá a képviselő, akit a bejegyzése szerint megfenyegettek.

A kormánypárti honatya Mártélyon nyilatkozott a Vásárhelyi Televíziónak, a szerkesztőségre tett megjegyzését megnézhetik a VTV ma délutáni Híradójában.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!