Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay Pétert meghívták az M1-re – egy kormányközeli újságíró szerint is tarthatatlan a közszolgálati televízió elfogultsága

Azt döntse el mindenki maga, hogy ez a választás után vajon nem eső után köpönyeg, de április 3-a után már szívesen látják a 48 perc című adásban, melynek házigazdája a kormányközeli elemző, Lánczi Tamás lesz.

Ahogy a Media1 nevű, médiaelemző portál írja, mivel az állami média szabályai szerint a mindenkori választások előtt minden, országos listát állító pártok listavezetői kapnak 5 perc megszólalási időt, a mostani 48 perc olyan, mintha Márki-Zay Péter 39 évnyi műsoridőt kapna.

A műsorra egyébként csütörtök este 20.35-től kerül sor az M1-en és a hirado.hu, valamint a legnagyobb közösségi- és videómegosztó oldalon is. Izzasztó kérdésekre számíthat. Igaz, ez önmagában még abszolút nem lenne baj.

Ezzel párhuzamosan és a műsor kapcsán élesen kritizálta a magyar köztévé állapotait Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata egyik szerzője. Azt írja, örül a negyedik kétharmados győzelemnek, de kimondja azt, amit mindenki tud a jobboldalon is: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan.

Azt is írja, hogy egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda, a hírmagyarázók és kommentátorok kizárólag a kormánypártok oldaláról érkeznek, a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy távozik a közmédiától az M1 emblematikus arca, Bende Balázs műsorvezető – értesült a Magyar Hang. A portál megkereste Bendét is, hogy valóban felmondott-e, és ha igen, annak mi volt az oka. Az újságíró mindössze annyit válaszolt a Magyar Hangnak, hogy keressék ezzel kapcsolatban az MTVA sajtóosztályát, majd letette a telefont, írják.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!