Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay feljelentette Orbánt az ügyészségen

Az ügyészségen feljelentést teszek, mert Orbán Viktor és a fideszes sajtó valótlanságot állít. Két bűncselekmény gyanúja is felmerül, rémhírterjesztés és közösség elleni uszítás – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen.

A közösség elleni uszítás nagy nyilvánossága előtt, lakosság egyes csoportjai ellen elkövetett gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentések közvetítése. A Fidesz nagyon sok kijelentést tett, amivel valótlanul rágalmazza az ellenzéket, így a minimálbér megszüntetése, nyugdíjak elvétele, migránsok betelepítése. A programunkban az ellenkezője szerepel – sorolta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Azzal folytatja, ennél a vádnál súlyosabb a rémhírterjesztés. Közölte: Orbán Viktor, aki maga tárgyalt Boris Johnsonnal magyar katonai részvételről Ukrajnában, engedélyezte a fegyverek szállítását Ukrajnába, most kapkodva, megváltoztatva a korábbi álláspontját már ő is azt mondja, a NATO nyújt védelmet Magyarországnak. Márki-Zay szerint a miniszterelnök olyan valótlanságokat terjeszt, hogy amikor a Fidesz és az ellenzék is azt mondja, hogy nekünk a NATO-nak kell hűséges tagjainak lenni, akkor Márki-Zay mondataiba valótlanul belemagyarázzák, hogy ők akarnak katonákat, fegyvereket, ki sem képzett, nem a honvédség kötelékében tartozó fiatalembereket kiküldeni egy idegen háborúba. Ez kimeríti a rémhírterjesztés fogalmát – jelentette ki.

Márki-Zay reméli, Orbán nyilvános kijelenti, hogy az ellenzék nem akar katonákat küldeni és a NATO-val való szövetséget hirdetik, az egyetlen biztos védelmet kínálják az orosz agresszió ellen. Bízik abban is, az ügyészség gyorsan és hatékony fog eljárni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!