Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A CityRocks háromnapos zenésztábort szervez Dunaújvárosban

Egyedülálló nagyzenekari koncertet ad a szegedi CityRocks a Dunaújvárosi Stadionban 2022. augusztus 6-án. Az egyedi színpadrendszeren 120-140 rockzenész mellett taiko dobosok, fúvósok játszanak majd együtt hazai és nemzetközi slágereket egy gyermekkórus közreműködésével – közölte a CityRocks Produkció.

Pénteken a Szalki-szigeten több zenekarnak, jam sessionöknek adnak helyet, szombaton a Dunaújvárosi Stadionban az esti órákban a CityRocks nagyzenekar ad majd egy két órás koncertet, majd azt követően a Hollywood Rose (Guns N’ Roses Tribute Band – Hungary) lép fel. Vasárnap pedig 40-50 zenész részvételével egy Rock Kamion fogja Dunaújváros utcáit járni.

„A nagyzenekari koncert szinte egyedülálló Magyarországon, hiszen 120-140 énekes, és hangszeres vesz részt benne. A koncertre egy többszintes színpadrendszert építünk, emellett LED-falakra vetítjük ki a koncertet” – mondta Révész Zsolt, a CityRocks kreatív vezetője.

A CityRocks tavalyi, dunaújvárosi rockflashmobján 400 zenész vett részt. A koncertet több ezren nézték meg élőben, az ott készült kisfilmek pedig már 30 milliónál is több megtekintést értek el. A CityRocks eddigi koncertjfilmjeit pedig a média partereiknek is köszönhetően már 160 milliónál többször nézték meg világszerte.

A zenésztáborra 2022. április elsejétől lehet majd jelentkezni. A CityRocks idén, 2022-ben is tart több száz fős rockflashmobot, ennek időpontját és helyszínét hamarosan bejelentik.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!