Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Meghiúsulni látszik Makó 2022-es járdaprogramja

A legjobb kivitelezői árajánlatok is két és félszer akkorák voltak, mint az önkormányzat rendelkezésre álló pénzügyi fedezete.

Eredménytelenül zárult a 2022-es makói járdafelújításokra kiírt közbeszerzési eljárás. A maros-parti városban idén két focipályányi – pontosan 14 502 négyzetméter – gyalogút újulna meg, azonban – mint a Közbeszerzési Értesítőből kiderült – alultervezték a munkálatok költségeit, a számok alapján nem is kicsit.

A hivatalos indoklás szerint azért nem kötött szerződést a feladatért versengőkkel, mert „a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.”

A közölt adatok alapján az önkormányzat összesen 118 millió forintot szánt a 8 részből álló járdaprogramra, ezzel szemben ajánlkozók alsó hangon 275,8 millió forintért vállalták volna el a megbízást. Egy-egy részre 2-5 pályázó cég jelentkezett.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!