Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nagyberuházáshoz kér kormánytámogatást a Villeroy

Hódmezővásárhely kivételével Csongrád-Csanád megye összes nagyobb városának számottevő vállalata részesült egyedi kormánydöntéssel adott milliárdos támogatásban. Megtudtuk, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. is igényelt ilyen forrást a múlt év végén. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium február elején közzétette az EKD (egyedi kormánydöntéssel adott) támogatásainak frissített listáját. Ebből kiderül, hogy 2017 óta megyénk nagyobb foglalkoztatói is hozzájutottak ilyen állami forrásokhoz. Hódmezővásárhely kivételével az összes nagyobb város meghatározó vállalata felkerült a kedvezményezettek listájára. Az érintett cégek vállalást is tettek arra vonatkozóan, hogy a támogatott fejlesztésük révén mennyivel fogják bővíteni a dolgozói létszámukat.

  • A csongrádi dán tulajdonú Vestfrost Zrt 2019-ben egymilliárd forintos támogatást kapott 4,4 milliárdos beruházásához, és +93 fő foglalkoztatását vállalta.
  • A szentesi Hungerit Zrt. 2017-ben 1,78 milliárd állami forráshoz jutott 5 milliárdos fejlesztéséhez, és +120 fő foglalkoztatását vállalta. 
  • A Pick Szeged Zrt.-nek 2019-ben 1,75 milliárdot ítéltek meg egy 3,5 milliárdos projekthez, cserébe +53 fős létszámbővítést vállaltak.
  • A makói ContiTech Fluid Kft. 2,8 milliárdot kapott 2018-ban egy 10 milliárdos beruházáshoz. 

Megkerestük a vásárhelyi szanitergyárat, ők kértek-e már ilyen állami forrást eddig. Azt a választ kaptuk, hogy a Villeroy & Boch Magyarország Kft. 2021-ig nem igényelt és nem is kapott egyedi kormánydöntéssel adott támogatást. Jelenleg azonban folyamatban van egy ilyen támogatás igénylése, amelyet a vállalat 2021 végén adott be. Ezek után megkérdeztük, nagyságrendileg mekkora összegre nyújtottak be igényt, mennyibe kerül a tervezett beruházás, és járna-e létszámbővítéssel. A cég úgy reagált, a kormányzati döntéshozatal lezárultáig nem kívánnak nyilatkozni, de ha szerződés aláírásra kerül, akkor tájékoztatják a közvéleményt. 

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!