Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kocsis Máté szerint Márki-Zaynak engednie kell a kormány „tapasztalt, higgadt, megfontolt vezetőjét” dolgozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint az lenne a legjobb, ha most az ellenzéki miniszterelnök-jelölt és más ellenzéki vezető politikusok csendben maradnának. „Most engedni kell a kormány tapasztalt, higgadt, megfontolt vezetőjét ebben az ügyben dolgozni” – jelentette ki a Hír Tv Bayer show című műsorában.

Kocsis arról beszélt, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a NATO ne keveredjen fegyveres konfliktusba Oroszországgal, mert Magyarország is a NATO tagja, és „ha ez a fegyveres konfliktus bekövetkezik, akkor nem alaptalanul mondják, hogy az a harmadik világháborút jelentheti, vagy annak lehet az előszele.” 

Hogy valójában mi fog történni, arra Kocsis Máté szerint kevés ráhatásunk van. Ezért tartja gyerekesnek, amikor az ellenzéki politikusok szerinte butaságokat követelnek.

„Békeidőben elfér, hogy Márki-Zay Péter össze-vissza beszéljen, de most nem fér el. (…) Ez egy komolyabb dolog annál, mint ahogy ő szokott egyébként a világ dolgairól beszélni.”

– fogalmazott a fideszes politikus.

A gazdasági szankciók bevezetésénél is nagyon kell figyelni szerinte arra, hogy „ne Magyarország fizesse meg a háború árát”. Minden döntés előtt meg kell nézni, hogy az a szankció végső soron kit fog érinteni.

Kocsis Máté szerint folyamatosan csökkennek az ellenzéki pártszövetség esélyei, úgy véli, ,,nem valószínű, hogy Márki-Zay Péternek fogják hívni a következő magyar miniszterelnököt”. 

A múlt héten vezető fideszes politikusok és kormánypárti médiumok is azt állították Márki-Zay Péterről és a „baloldalról”, hogy magyar katonákat és fegyvereket küldenének Ukrajnába.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!