Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Újra önállóvá tennék a vásárhelyi és a makói kórházat

Nagyszámú érdeklődő előtt tartott fórumot Márki-Zay Péter Makón csütörtökön. Az ellenzék visszaadná az iskolákat és a kórházakat az önkormányzatoknak. Két éve nincs Makón szülészeti osztály, helyette Hódmezővásárhelyre, vagy Szegedre mennek a kismamák. A körzet ellenzéki képviselőjelöltje szerint április 3-án arról is döntünk, változzon-e a jelenlegi egészségügyi rendszer.

Teltház és tapsvihar fogadta makói lakossági fórumán Márki-Zay Pétert. A politikus elsőként az ukrán-orosz háborúról mondott véleményt. Az ellenzék szerint fel kellene függeszteni a Paks II. beruházást és kiutasítani Magyarországról a Nemzetközi Beruházási Bankot. Helyi ügyekről szólva a 4-es körzet ellenzéki képviselőjelöltje kiemelten fontosnak nevezte, hogy visszaadják a hódmezővásárhelyi és a makói kórház önállóságát.

,,Az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség ugyanis azzal a programmal indul, hogy minden egyes önkormányzatnak, aki igényli, adják vissza a saját kórházát, járóbeteg, akár fekvőbeteg ellátását is. Döntsenek itt, Önök Makón arról, hogy kivezeti ezt a kórházat” – fogalmazott Márki-Zay.

A lakosság részéről felvetődött a nyugdíjak, járadékok helyzete. Egy idős hölgy például megalázónak tartja a 13. havi nyugdíjat. Közölte: ,,Azt a 13. havi nyugdíjat tessék elvenni. Hozzák úgy helyre a nyugdíjakat, mint ami azelőtt volt. Rosszul érezzük magunkat, nem vagyunk mi koldusok.” Márki-Zay elmondta, a nyugdíjak számításánál visszavezetik az ún. svájci indexálást, ami figyelembe veszi az inflációt és a nettó béreket. Az ellenzék pedig megtartaná a 13. havi nyugdíjat is.

Egy idősebb úr ellenzéki győzelem esetén több figyelmet szeretne a látás- és a hallássérülteknek. ,,Azokra a fiatalokra, idősebbekre, akiket megrövidítettek a legutolsó felülvizsgálaton. És fiam is ebben érdekelt, de ezt most így nem mondom el. Mindannyiunk nevében szeretném kérni, hogy rendet kelleni csinálni ebben a tekintetben is és rendezni az ő rokkant nyugdíjukat, ami már nem rokkant nyugdíj, egész másnak nevezik.” – jelentette ki.

Egy fiatalabb férfi arra volt kíváncsi, az ellenzék hogyan vetne véget a magyar emberek megosztottságának, széthúzásának. Márki-Zay szerint erre garancia, hogy teljes nemzeti egység van az ellenzéken belül, jobb- és baloldaliak együtt dolgoznak egy közös célért.

,,A tolvajlást mindannyian elítéljük. Mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a NATO és Európai Unió tag és azt szeretnénk, ha ez így is maradna. Hogyha Orbán Viktor árulása nem vezetne oda, hogy kizárnak bennünket ezekből a szövetségekből. Tehát a jobb és a balt meghaladtuk. Én azt gondolom, azzal még a cigány-nem cigány problémát is meghaladtuk szeretetben, hogy most az ellenzék három cigány képviselőt javasol a Parlamentbe a listáján” – válaszolta a felvetésre.

A lakossági fórumon elhangzott: 12 évnyi kétharmados kormányzás után idén először óriási mértékű pénzosztás kezdődött. Eddig elég volt gyűlöletkampányokat indítani, de az ellenzék szerint most valódi esély van a változásra, ezért a kormány kénytelen volt ezt bevetni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!