Tízről tizenhat évre súlyosították a „mórahalmi testvérgyilkos” büntetését

V.-H. E. vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősítette a Szegedi Ítélőtábla, így az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát – a megemelkedett büntetési tételkeretre figyelemmel – 16 évre súlyosította. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye.

A tényállás szerint a vádlott 2020. január 4-én 2 óra 30 perc körüli időben ittas állapotban felkereste testvérét a korábban közösen lakott mórahalmi házukban, ahol ekkor egyedül tartózkodott. Ezt követően a két testvér között vita és dulakodás alakult ki, amely során a sértett késsel támadt a vádlottra. A vádlott miután a kést megszerezte a sértettől egy alkalommal, kis erővel hátba szúrta őt. Távozását megelőzően a vádlott a lakóingatlanban, ahol a megszúrt testvére tartózkodott, valamint a két melléképületben is tüzet gyújtott, amelynek következtében a sértett megfulladt.

Az immár jogerős ítélet indokolása során Dr. Benedek Tibor tanácselnök kiemelte, az ítélőtábla álláspontja szerint a vádlott az ölési cselekményét eshetőleges szándékkal ugyan, de különös kegyetlenséggel követte el. Erre figyelemmel, a súlyosabb bűncselekmény megállapítása miatt, a büntetést is lényegesen súlyosítani kellett.

Közölte, a középmértéket minimálisan meghaladó büntetés – a 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés -elegendőnek látszik a büntetés céljának elérése szempontjából, ennél súlyosabb büntetés kiszabása, különösen a vádlott életkorára és a sértetti közrehatásra figyelemmel nem volt indokolt.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!