,,Az Elios-ügy egyetlen célja az uniós pénzek ellopása volt”

Az Elios-ügy megmutatja azt a történelmi léptékű, kiépített bűnszervezetet, amelynek egyetlen célja az európai uniós támogatások ellopása – mondta Hadházy Ákos az Egységben Magyarországért keddi sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy az OLAF, az EU csalás elleni hivatala részlegesen nyilvánosságra hozta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által kiperelt iratokat.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő a konkrét ügy kapcsán emlékeztetett arra: „ennek a sok éves lopási folyamatnak az volt a vége, amikor Tiborcz István kiszállt az Elios cégből, és 3 milliárd forintot keresett ezzel” – ugyanis, mielőtt kiszállt volna, kivette belőle a nyereséget. Ebben az ügyben azonban Hadházy szerint nem az a legfontosabb, hogy a miniszterelnök legközelebbi rokona keresett ennyi pénzt, hanem hogy megmutatja, „ahogyan központilag szervezik ezeket a bulikat“. A képviselő felhívta a figyelmet arra: az elévülési idő újra kezd ketyegni akkor, amikor valamilyen újabb nyomozati cselekmény történik.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese kiemelte, hogy az Elios-ügyben kétszer is ellopták az adófizetők pénzét: először az uniós adófizetőkét, „majd amikor kellemetlenné vált a miniszterelnöknek, Orbán Viktornak, hogy a saját veje fémjelzi ezt a csalássorozatot, akkor egyetlen tollvonással a magyar adófizetők pénzéből, a magyar költségvetésből kifizették újra, azaz visszafizették az Európai Uniónak ezt a támogatást.” Mindezt – folytatta a képviselő – úgy csinálták, hogy közben olyan műszaki megoldást alkalmaztak, ami után az egyszerű hétköznapi magyar polgárok életét és testi épségét veszélyeztették, és veszélyeztetik a mai napig is. Elmondta, hogy Szekszárdon az egyik önkormányzati képviselő szeme láttára történt a négysávos főúton a gyalogosátkelő közepén egy gázolás.

Tompos Márton, a Momentum szóvivője hangsúlyozta, hogy az Elios-ügy csak egy a Fidesz rendszerszinten elkövetett lopásai közül. Utalt arra, hogy a külügyminisztérium 28-29 millió forintos darabáron szerzett be 6258 túlárazott, sokszor életveszélyes maláj lélegeztető gépet. 

Mint az köztudomású, Hódmezővásárhely volt az első város, ahol Tiborcz István korábbi cége, az Elios Zrt. közbeszerzési tendert nyert a városi lámpák lecserélésére. 

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!