Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

ATEV: minden vásárhelyi közös sikere

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, december 21-e óta próbaüzemben működik az állami fehérjefeldolgozó cég vásárhelyi üzeménél az új levegőtisztítási technológia, amelynek kiépítésére félmilliárd forintot fordítottak. Ezzel kapcsolatban Márki-Zay Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjújában örömének adott hangot. Mindemellett, ahogy korábban is, most is kiemelte, hogy önmagában a vásárhelyi fehérjefeldolgozó éves nyeresége is fedezte volna a szükséges beruházást, de az mindig elmaradt.

A félmilliárdos beruházás során felújították a biofiltert, új fenyőgyökér aprítékkal töltötték fel, és új levegőmosó-technológiát telepítettek. Ezzel óránként 130 ezer köbméter levegőt tudnak megtisztítani. Az ATEV Zrt. vezérigazgatója szerint a telep szaghatása máris jelentősen csökkent, de a próbaüzem végére további javulás várható.

A 2020 nyarán 4 ezer aláírást gyűjtöttek össze Vásárhelyen aktivisták segítségével, majd szeptemberben egy tüntetést is tartottak, emlékeztetett Márki-Zay Péter. Több feljelentést is tettek az ügyben, hiszen az ATEV gyára nagyon sokáig a saját környezethasználati engedélyében foglaltakat sem tartotta be – sorolta a polgármester az előzményeket.

Úgyhogy azt gondolom, hogy minden hódmezővásárhelyi közös sikere az, hogy most egy fél milliárdos beruházással, ha nem is rózsaillat van itt, de a korábbi átható bűz megszűnt. Én azt remélem, hogy a biofilterek 125 %-os bővítése és az új levegőmosó technológia, az meghozza azt az eredményt, hogy Vásárhelyen végre szabadon vehetünk levegőt, megtisztítottuk Vásárhelyt ebben az értelemben is.

70 éve szenved minden vásárhelyi ettől a szagártalomtól és az előző polgármesterekkel szemben sikerült elérni azt, hogy végre Vásárhelyen is nyugodtan lehet szellőztetni, adott hangot meggyőződésének Márki-Zay Péter, aki azt reméli, hogy ez a technológia és annak megfelelő használata a közeljövőtől kezdve biztosítani fogja ezt a lehetőséget.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!