Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kitartó Cseresnyés kollégisták sakkversenye

A 2021/2022-es tanévben, január 20-án rendezték meg a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Cseresnyés Kollégiumban a sakk szakkör első félévének lezáró eseményét, a Cseresnyés sakkversenyt. Ezen a versenyen a kollégium diákjai mérték össze tudásukat. Bárki nevezhetett a kollégiumból, aki kedvet érzett a sakkjátékhoz. Az idei versenyre tíz diák jelentkezett, nyolc fiú és két lány, ők több évfolyamot képviseltek, és négy különböző iskolába járnak (Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum, Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola, Alföldi ASZC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Németh László Gimnázium, Általános Iskola).

A versenyt a körmérkőzés szabályai szerint bonyolították le, vagyis mindenki megküzdött mindenkivel, így kilenc játszmát kellett a diákoknak végig sakkozniuk. Az idő hiánya miatt gyorsjátszmákra került sor, 10 perces gondolkodási idővel. Ennek a villámjátéknak az is nagy előnye, hogy gyors elhatározásra késztet, megtanítja a sakkozót gondolatainak összpontosítására, figyelmének teljes lekötésére, amit a tanulók az iskolában is tudnak hasznosítani. A fiúk és a lányok együtt játszottak, de természetesen a végeredményt külön értékelték. A háromórás verseny kimerítette a diákokat, de minden versenyző fegyelmezetten és sportszerűen teljesítette a játszmákat, ezért minden résztvevőt dicséret illet.

A fiúknál a versenyt Palócz Ádám (Gregus iskola 9. évf.) nyerte 8 ponttal, a második Hegedűs Mihály (Németh L. iskola 9. évf.) lett 7 ponttal, a harmadik Káré Patrik (Corvin iskola 9. évf.) 6 ponttal. A lányoknál a sorrend: első Németh Csilla (Gregus iskola 11. évf.), második Kovács Anett (Eötvös iskola 11. évf.). A versenyt lebonyolító és segítő nevelőtanárok: Pataki Béla és Szalkai László.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!