Féltucat vásárhelyi oltatlan tanárt küldhettek kényszerszabadságra

Tucatnyi oltatlan pedagógust küldtek fizetés nélküli szabadságra a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ fenntartása alá tartozó intézményekből. Vásárhely két iskolájába most öt tanári állást hirdettek. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum nem válaszolt érdeklődésünkre. 

Lapunk értesülései szerint a vásárhelyi közoktatásban és szakképzésben is küldtek fizetés nélküli kényszerszabadságra oltatlan pedagógusokat, de hogy pontosan mennyit, arról érdeklődtünk a fenntartóknál, mert nyilvánvalóan településenként és intézményenként egyaránt eltérhet az érintettek aránya, ami országos átlagban az Emberi Erőforrások Minisztériumának szűkszavú közleménye szerint egy százalék volt. A tárca azt is közölte, a tanárok 3 százaléka orvosi ellenjavallattal, 1 százalékuk miniszteri mentesítéssel rendelkezik, további 1 százalékuk pedig betegállományban van.

A  Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központnak és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumnak is írtunk annak reményében, hátha el lehet árulni, összesen és a Vásárhelyen működő iskolákból mennyien hagyták el a katedrát nem önszántukból, miután a kormány az állami oktatási-nevelési intézményekben kötelezővé tette az oltást, a határidő pedig december 15-én lejárt.

A szakképzési centrumtól semmilyen választ nem kaptunk, de közérdekű adataik közölt fellelt dokumentum szerint jelenleg 370 pedagógusuk lehet, ebből mintegy 140-en dolgozhatnak a Vásárhelyen.

A tankerület részéről Miklós Anikó igazgató azt felelte: “a fizetés nélküli szabadságon lévő munkatársak aránya az országos átlaghoz illeszkedik, nagyságrendileg 1 százalék.” A kérdés másik, helyi vonatkozására nem tért ki, de azt leszögezte, hogy fenntartásuk alatt lévő intézményekben a tanulók részére az oktatás-nevelés zökkenőmentesen biztosított.

A tankerületi központ 2021. évi költségvetése szerint tavaly 1261 pedagógust foglalkoztatott, vagyis nagyságrendileg 12 tanár kényszerült felhagyni hivatásával a jogszabályi előírások miatt. Hogy közülük mennyien tanítottak vásárhelyi iskolában, csak találgatni lehet, az viszont biztos, hogy a héten álláshirdetések jelentek meg, miszerint matematika, továbbá angol tanárt, illetve tanítót és még pedagógiai asszisztenst is keresnek a helyi Klauzál iskolába, azonkívül két tanítót a Szent István iskolába. 

Hirdetés

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!