Már eddig is rengeteg önzetlen felajánlás érkezett Viki gyógyulásáért

Egy emberként fogott össze a város egy 3 éves beteg kislányért. A csecsemőkori agybénulással küzdő Viki fejlesztése meghaladta a család anyagi lehetőségeit, ezért a szülők segítséget kértek és kaptak. Egyének és szervezetek is támogatták őket. Így az előzetesen kalkulált 1,8 millió forintból már másfél millió összegyűlt. Voltak, akik készpénzzel, vagy kupakok gyűjtésével, más pedig speciális terápiás lehetőség felajánlásával járult hozzá a célzott gyógyításhoz.

Viki nagyon szeret mozogni, sétálni, és egy szobai gyaloglógép segítségével télen sem kell lemondania erről. A most 3 éves kislánynál csecsemőkori agybénulást diagnosztizáltak. Nem tud önállóan járni, fejlesztése ezért speciális terápiát kíván, amelyet az erre szakosodott solymári Borsóházban kap meg.

Költségeit a szülők már nem tudták finanszírozni, ezért kértek pénzbeli segítséget az emberektől. A felhívás eredményes volt, magánszemélyek, szervezetek is nyújtottak támogatást, az előzetesen kalkulált 1,8 millió forintból 1,5 már összegyűlt. A folyamatosan felmerülő költségek miatt a szülők nem zárják le a felhívást, továbbra is várják a segítséget, Arra is van példa, hogy valaki rendszeres kezelést ajánl fel, árulta el a Vásárhelyi TV-nek Viki édesanyja, Béres Alexandra. Ez egy érterápia, mondta, ahol a sejteket rendszeres oxigénhez juttatják mágneses kezeléssel. Ez a kezelés megnyitja a nehezen működő hajszálereket, amiknek a hatására Viki jobban alszik és eszik.

A felajánlásoknak köszönhetően meg tudta vásárolni a család Vikinek Németországból azt a botot, amelynek segítségével a későbbiekben önállóan is járhat. Alexandra azt reméli, 2022 az ő évük lesz.

Aki szeretne a kislány kezelésére pénzt utalni, a következő számlaszámra teheti meg: MKB Bank HU 50 1030 0002-10699182-49010017

Hirdetés

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!