Közétkeztetés: februárban szülői kóstolót tartanak

A héten a hódmezővásárhelyi városvezetés összehívta a közétkeztetést ellátó cég vezetőit és a közétkeztetést igénybe vevő önkormányzati fenntartású intézmények vezetőit egy gyors helyzetértékelésre, a vitatott kérdések átbeszélésére. Erről tett közzé tájékoztatást az önkormányzat. Ebből kiderül, az óvodák és a bölcsődék vezetői szerint a cég nagyon nyitott minden jelzésükre. A cég vezetője elmondta, hogy számára a mérvadó visszajelzés az intézményvezetők beszámolója, a közösségi médiában megjelentekkel ellentétben.

A cég dietetikusa a többek között elmondta, hogy a vásárhelyiek által preferált ízvilág sokkal édesebb, mint az ország más területein. A rendeletek viszont a cukor mennyiségét is nagyon szigorúan szabályozzák. Ennek ellenére vizsgálják, hogyan lehet a receptúrákat úgy átalakítani, hogy a rendeleteknek még megfeleljenek, de tükrözzék azokat az ízeket, amelyeket – különösen a gyerekek – nagyon megszoktak.

A cég nyitott mindenre, például a bölcsődék étlapmódosítást javasoltak, ezt rögtön figyelembe vették és módosítást is eszközöltek.

Kitértek arra is, hogy a rendeletek alapján csak szakorvos által kiállított igazolást fogadhatnának el, viszont a járványhelyzet és a kicsi életkor okán a szülők sokszor csak gyermekorvosi igazolást tudnak beszerezni. Ennek ellenére a cég mindent megtesz azért az érzékenységgel étkező gyerekek egészségének érdekében. Addig is minden szakorvosi igazolással rendelkező gyereknek pontosan tartják a diétát, ezek az ételek a kórház konyháján készülnek.

Az óvodák és a bölcsődék vezetői elmondták, az elmúlt két hétben folyamatosan egyre jobb, – vagyis a vásárhelyi ízvilágot egyre inkább tükröző, – ételeket kaptak.

A megbeszélés során is elhangzott pár konkrét javaslat, pl. a vásárhelyi gyerekek nem szeretik a májat, vagy a méz és lekvár egyénre szabott kiszerelését lehet változtatni azokban az intézményekben, ahol nem az ellátottak kenik rá kenyerükre, pl. óvodákban.

A cég vezetője bejelentette, hogy februárban helyet kap majd a szülői kóstoló, amikor a szülői munkaközösségekkel együttműködve, a szülők bármelyik napon bemehetnek és megkóstolhatják az ételt. A „nyitott menza” akcióról oldalunkon időben hírt kapnak.

A Serház téri konyha bezárása meglepte a cég vezetőjét, hiszen előzetesen egyeztetett a hatósággal, a javítási munkálatok folyamatban voltak. A bezárás ellenére meg tudták oldani minden vásárhelyi étkeztetését, a Vásárhelyen lévő két konyha, valamint az orosházi konyha bevonásával.

Az önkormányzat többek között egy minőségellenőrt foglalkoztat, aki naponta vizsgálja, hogy az ételek megfelelnek-e a különböző szabályoknak, hogy az adagok megfelelőek-e, az ételek állaga, súlya, íze milyen.

A cég szakértői csapata dietetikusokból, élelmezésvezetőkből, elkötelezett és képzett szakácsokból áll (már ide számítják a vásárhelyi szakácsokat is), akik nem csupán a speciális kórházi étkeztetésben nyújtanak kimagasló teljesítményt, de az egyénre szabott különleges ételintolerancia- vagy ételallergia problémákkal küzdő gyermekek számára is. Ezt a csapatot gazdagítják a helyi közétkeztetésben eddig is foglalkoztatott dolgozók.

A Prizma Food Kft. naponta 50 ezer adag ételt állít elő, és az ország különböző pontjain fogyasztják ezeket.

Mint az ismert, az önkormányzat január 1-től kiszervezte a közétkeztetést, annak reményében, hogy egyrészt jelentős összegeket takarít meg a működtetésben, másrészt nem kell több száz millió forintot a konyhákra költenie, hogy azok technológiában is megfeleljenek a kor kihívásainak.

HIRDETÉS

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!