Megszűnik a HKI – éles vita a közétkeztetésről a rendkívüli közgyűlésen

2022. február 28-i hatállyal megszűnik Hódmezővásárhelyen a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény, erről határozott ma a közgyűlés. A kérdésben élénk vita alakult ki. Szabó János és a közgyűlés többsége szerint jelentős megtakarítások is vezérelték a várost, mindamellett a gyermekeket és a szociálisan rászorulókat sem engednék el. A helyi Fidesz-KDNP képviselői szerint azonban hiába 2 és fél hete megy csak a szolgáltatás, a hibák nem kicsik, és sok, szociálisan rászoruló embert veszíthet el a város, akik nem veszik igénybe a szolgáltatást.

A mai rendkívüli közgyűlés 8 igen és 5 nem szavazat mellett 2022. február 28-i hatállyal, minősített többséggel megszavazta a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény (HKI) megszüntetését.

Cseri Tamás képviselő a vita során elmondta, ez egy nagyon rossz döntés, az ételek minősége nem megfelelő az új, Prizma Food Kft-nél. Szerinte költségcsökkentés címen az alapanyagokon lehet spórolni, nagy dolgokat nem lehet kitalálni. Meglátása szerint a 30 millió forintot az alapanyagokon lehet spórolni. Az önkormányzat inkább a profit felé menne és az embereknek is ez a véleménye. Ráadásul sok kollégista gyerek éhezik azért, mert az önkormányzat nem biztosítja számukra az étkezést. Ők olyan gyerekek a környező településekről, mondta, akiknek nincs pénze arra, hogy kiugorjanak megenni egy hamburgert.

Bálint Gabriella képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a szolgáltató változása a szociálisan rászorulóknak fognak nehézséget okozni, és ők fognak a rendszerből kiesni, mert később nem fogják kérni ezt a lehetőséget. Eljutnak hozzájuk hozzátartozói felháborodások is, amit sokszor rajtuk, mint a Kapcsolat Központon kérik számon, mert nem tudják a szerződési kötelezettséget az étkeztetés kapcsán tartani. Bálint Gabriella szerint nem fog a mennyiség, a receptúra és a minőség változni rövid időn belül.

Gyöngyösi Ferenc azt mondta, nem célja védeni a Prizma Foodot, de a HKI pénzügyi helyzete, bár stabil volt, de jelentős kiadásokat kellett volna eszközölniük. Elmondta, a Kalmárban (Bajcsy-Zsilinszky utcai konyha) pályáztak konyhafelújításra, de ez a pályázatuk nem nyert, a Prizma Food Kft. viszont 160 millióért vállalt konyhafelújítást, ráadásul a Kalmár konyháját havi 3 millió 750 ezerért bérli, a Kovács-Küry konyháját pedig évi 45 millióért bérli 24 hónapra. A költségek emelkedése is plusz költség, most már nem az önkormányzatot terheli. Magyarország legnagyobb közétkeztetési cégének szervezték ki a szolgáltatást, mondta, ha vannak kritikák, azt figyelembe kell venni, a cégnek és az önkormányzatnak egyaránt.

Szabó János alpolgármester azt mondta, stílusban nehéz vitatkozni, bár vannak jogos kritikák. Az önkormányzathoz 1 hivatalos panasz érkezett, pedig ezt megtenni, és nekik e-mailben elküldeni ugyanakkora energia, mint a Facebookra kiírni. Elmondása szerint a levesek 80, az egyéb ételek kapcsán 79%-os elégedettséget mutatnak. Ez nem elég, ez körülbelül semleges, éppen ezért ezen van mit javítani. Korábban tényleg többet mértek ki, amikor 2022-ben egy alkalommal kevesebbet mértek ki, az hiba, azt orvosolni kell. A haszon nem plusz bevételként, hanem nem kifizetendő költségként értelmezendő. 32 millió Ft többlettehertől szabadult meg a város, ráadásul 10 millió Ft iparűzési adó bevételhez is jutnak. Éppen a mai napon fognak tárgyalni a Prizma Food Kft. vezetőivel.

Berényi Károly alpolgármester, a mostani közgyűlés levezetője elmondta, nem a gyermekétkeztetés kárára akarnak hasznot realizálni. Kis türelmet kérnek mindenkitől, a panaszokat szeretnék orvosolni. A probléma megoldása, hogy szoros ellenőrzés, kapcsolattartás mellett folyamatosan beszéljenek a szolgáltatóval, mint az ma is meg fog történni.

HIRDETÉS

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!