Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Magyar György: a választást nem halaszthatják el, de erre is készülni kell

Már több, mint húszezer önkéntes jelentkezett, hogy az ellenzéki pártok megbízásából szavazatszámlálóként ügyeljenek a választás tisztaságára. A Tiszta Választásért Alapítvány felhívására 14 ezren, a Számoljunk Együtt Mozgalom felszólítására pedig 7200-an jelentkeztek eddig. De azt mondják, szükség van még legalább 10 ezer olyan jelentkezőre, akinek szívügye, hogy az áprilisi választást ne csalhassa el a kormányzat.

„A vészhelyzet miatt a választás aligha maradhat el” – nyilatkozta szerkesztőségüknek Magyar György. A Civil Választási Bizottság elnöke szerint a kormánypártok érdeke, hogy mielőbb megtörténjen a voksolás Magyarországon. Ezt bizonyítja, hogy a köztársasági elnök a lehető legközelebbi időpontra, április 3-ra írta ki a választást, ami azonban az Igazságügyi Minisztérium rendelete szerint akár el is maradhat. Mindez akkor fordulhat elő, „ha vészhelyzet miatt elmaradnak a választások”. A rendelet szerint ebben az esetben a kormányzat a résztvevőknek bizonyos normatívákat kifizet, beleértve a népszavazási költségeket is. Magyar György szerint ezt a hatóság csak jogi, vagy még inkább logikai lehetőségként vetette fel, feltételezve, ha tényleg országot bénító járvány alakulna ki. Az ügyvéd szerint Európa közepén – amikor az egész világ szeme rajtunk lesz – hatalmi érdekből aligha halasztható el az országgyűlési választás. Persze erre is fel kell készülnie az ellenzéknek, de sokkal fontosabb a programok, a közös lista elkészítése és legalább 30 ezer szavazatszámláló toborzása, illetve a választások tisztaságának ellenőrizhetősége.

A választás elhalasztása helyett annak elcsalása már inkább felmerülhet, hisz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelője is úgy látja, hogy máris vannak erre utaló jelek. Haraszti Miklós szerint már az előző két választási ciklusban is Orbán Viktor távozására szavazott a választók többsége, a Fidesz mégis kétharmados többséget szerzett. Ezt a választási törvény fideszes, egypárti módosítása tette lehetővé. Segítségével a Fidesz már 2014-ben is a parlamenti helyek 67 százalékához jutott, pedig csak 43 százalékot szerzett.

A hagyományos csalások, tehát a „kézimunkák” nem kevésbé súlyosak, mint a törvényhozásiak. Erre azért volt módja a Fidesznek, mert az ellenzék nem tudott mindenhová szavazatszámlálókat delegálni, néhány vidéki körzetben – ahol a Fidesz ma a legerősebb – egyáltalán nem küldtek ellenőröket. Emiatt gyakoriak a láncszavazások, a szavazatvásárlások, „urnatömések”, szavazatlefényképezések, szavazók utaztatása, vagy a választók csalárd bejelentései fiktív lakcímekre. Ez utóbbit, illetve az utaztatás legalizálását mára már törvényerőre emelte a kormány. Mindezek miatt Haraszti fontosnak tartja, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter a választási kampány részeként igyekszik ezt a csalásveszélyt tudatosítani.

Tehát a választási csalások megelőzését szolgálja, hogy a civil mozgalmak emberei ellenzéki delegáltként részt vegyenek az eredmények összesítésében. Két ellenőr kell a szavazatszámláló bizottságban, a harmadikra pedig azért van szükség, hogy elkísérje és ellenőrizze a mozgó urnás szavazás tisztaságát, illetve figyelje, hogy a szavazóhelyiség közelében ne történhessen választási bűncselekmény. Az állam által delegált választási ellenőrök munkájukért bruttó 50 ezer, összesen 1.2 milliárd forintot kapnak. Az ellenzéki delegáltaknak pedig semmi sem jut. Nekik a kedvezmény legfeljebb egy szabadnap. Pákozdi Éva, a Számoljuk Együtt Szavazatok Mozgalom vezetője ezért is mondja, hogy jó lenne felgyorsítani az adománygyűjtést, mert az önkéntes ellenőröket is megilletné legalább a költségtérítés. A Tiszta Választásért Alapítvány kommunikációs vezetője, Ruskál-Klemm Csilla ugyancsak számít adományokra, mert az önkénteseiknek ők sem tudnak az állami bérnek megfelelő összeget felajánlani. Az alapítvány tehát olyan jelentkezőkre is számít, akik a lakóhelyüktől távol is vállalják a felelősségteljes munkát. Eddig kétezren jelentkeztek, hogy távoli kisfalvakban, vagy bárhol vállalnak munkát. Az egyesület a továbbiakban is számít azoknak a jelentkezésére, akik valóban missziónak tekintik, hogy a demokrácia őrzőiként a választások tisztaságára vigyázhatnak.

A Tiszta Választásért Alapítványnál eddig már 14 ezer önkéntes, a Számoljunk Együtt Mozgalom felhívására pedig 7 ezer 200 leendő ellenőr jelentkezett. Miután a két egyesület együttműködik, ezért már csak 9 ezer szavazatszámlálóra van szükség. Az önkéntesek képzése rövidesen elkezdődik, aztán az eskütétel következik. Majd a vállalás alapján azt döntik el, hogy a szavazatszámlálók a kistelepülésekre utaznak, vagy a saját lakhelyük választási kerületében teljesítenek szolgálatot. A szervezők azt szeretnék, ha az ellenzék soraiból március végéig legalább 30 ezer szavazatszámláló jelenne meg a közel 11 ezer szavazókörbe. A vírushelyzet miatt ugyan számítnak lemorzsolódásra, de szerencsére naponta jönnek újak, akik ingyen is segítenek.

helyben.hu

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!