Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Völner-ügy: az SZTE-n nem találtak szabálytalanságot

Egy nap alatt lezárta a vizsgálatot a a Szegedi Tudományegyetem, amely a Völner-ügy kapcsán merült fel.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, nyomozati anyagok szerint a Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl György a kapcsolatain keresztül befolyásos kormányzati emberek rokonainak, illetve bírósági végrehajtóknak és azok rokonainak segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon. A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Schadl beszélt Szabó Imrével, a Szegedi Egyetem polgári jogi tanszékének vezetőjével is.

Kedden a szegedi egyetem közölte: „A Szegedi Tudományegyetem megvizsgálta az egyetem, illetve oktatói esetleges érintettségét a végrehajtókat érintő büntető eljárások során az egyetemi vizsgáztatások szabályszerűségével kapcsolatosan egyes sajtótermékekben megjelent információkat. A rendelkezésre álló információk alapján megállapította, hogy a vizsgáztatással kapcsolatosan szabályszegés nem történt és ezért a vizsgálatot maga részéről lezárta”.

A pécsi egyetemen egyébként felfüggesztette Mészáros Pál Emil egyetemi tanársegéd vizsgáztatási jogát, elismerte, hogy tényleg segített abban, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!