Feltételes módban ígéri a pedagógusbérek rendezését 2023-tól az EMMI

73

A PDSZ – részben a tanári fizetések miatt – sztrájkot kezdeményez. Az EMMI az ATV híradójánakk megkeresésére azt írta: 2023-tól átfogó, nagyobb mértékű bérrendezésre kerülhet sor a pedagógusoknál.

178 ezer 193 forint – ennyit keres egy tanár az ország egyik legjobb középiskolájában. Az Eötvös József Gimnázium tanára, Varga Sára egy Facebook-bejegyzésben számolt be a tanárok bérezésről. A tanárnőnek a pótlék kifizetésével együtt ennyi a fizetése, ami a következő hónapban 207 ezer forint lesz.

„Most ott tartunk, hogyha a jelenlegi minimálbérrel számolnánk a pedagógus illetményeket, akkor azoknak 90-95 százalékkal magasabbnak kellene lenni” – nyilatkozta Nagy Erzsébetet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A szakszervezet legalább 45 százalékos béremelést követel a kormánytól. Nagy Erzsébet elmondta: a béremelés, a munkaterhelés és a kötelező oltás kapcsán sztrájkot hirdettetek. Január 31-én még csak egy két órás figyelmeztető munka-beszüntetést kezdeményeznek, ha ezután sem tudnak megállapodni a kormánnyal, akkor március 16-tól határozatlan ideig sztrájkba lépnek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a híradó megkeresésére úgy fogalmazott: „az elmúlt években Magyarország több mint ezermilliárd forinttal többet fordított pedagógusbérekre. A minisztérium hozzátette: “2023-tól átfogó, nagyobb mértékű bérrendezésre kerülhet sor.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!