Hamarosan országosan és Vásárhelyen is megnő a sertéshús és a baromfi termékek ára

162

Hamarosan akár 2000 forintba is kerülhet egy kiló karaj, de 25-30%-kal emelkedik a baromfi termékek ára is. A húsok drágulását többek között a termelők takarmányköltségei okozzák, melyek az elmúlt évben szinte megduplázódtak. A 3 hónapra hatósági árassá nyilvánított sertéscomb, csirkemell és csirkefarhát, valamint a 2,8 %-os UHT tehéntej kivételével valószínűleg minden többe kerül majd.

Jelentős áremelkedés várható év elején a sertés-, és a baromfihús árában is. Az állattenyésztők előállítási költségeit 65-70 százalékban a takarmányozás teszi ki, mivel pedig folyamatosan drágul a gabona, így az állattartás költségei is emelkednek. 2020 ősze óta több növény felvásárlási ára is megduplázódott.

Prognózisok vannak arra vonatkozóan, hogy a sertéshús árában várható emelkedés, mondta Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgató-helyettese a Vásárhelyi TV-nek. Bíznak is az emelkedésben, mert elmondása szerint nem is lehet tartani a mostani szintet a takarmány önköltségi árának emelkedésével. Drasztikus emelkedés volt Kurusa szerint. Például a kukorica ára  45-55 forintról indult 2020 őszén ami most 90 Ft-ot is meghaladja kilónként. A napraforgónál ugyanez a helyzet, tette hozzá, 2020 őszén 125-130 forintok voltak az árak, most 210-220 forint körül mozognak tehát drasztikusan, duplára emelkedtek. Ezt a piacnak le kell követnie, mondta.

A takarmány áremelkedését azonban még nem követte a húsok drágulása. Ez viszont már nem sokáig marad így, a Hód-Mezőgazda Zrt, vezérigazgató-helyettese és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerint is jelentős áremelkedés következik a boltokban.

Becslések szerint egyes üzletekben hamarosan akár 2000 forintba is kerülhet majd egy kiló karaj, de 25-30 százalékkal drágulhatnak a baromfihúsok is. Közben a magyar kormány február elsejétől mesterségesen visszaállítja több termék árát a 2021. október 15-i szintre, így még a termelők is bizonytalanok.

Az egyik üzlet vezetője, Pintér Gábor elmondta, jövő héttől már bizonyára áremelést kell végrehajtaniuk nekik is, ráadásul még a beszállítóik sem teljesen biztosak abban, hogy milyen áron szeretnék feléjük értékesíteni az árujukat. A húsbolt ügyvezetője úgy látja hogy az árak emelkedése utána megváltozol kereslet is befolyásolja majd a boltok árait.

Pintér Gábor szerint az egyik termék viszi a másikat előre, mert a húsfogyasztás nem fog csökkenni. Ilyenkor valaki a szárnyasokról átpártol a sertéshúsra, de fordítva is igaz lehet ez, és előre nem lehet látni, nyilatkozta Pintér, aki kiemelte, az üzletében a vásárhelyiek a sertéscombot viszik a legjobban, melynek ára a hamarosan visszaáll az októberi szintre. Az így esetlegesen kieső bevételt azonban azt mondja, nem terhelik majd rá a többi termék árára.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!