Orosz rulettezik, aki nem oltatja be a gyermekét

120

A szülők most még nem késtek el. Az ő felelősségük, hogy az oltható korú gyermeküket védetté tegyék ez ellen, az oroszrulettként, kiszámíthatatlan következményekkel járó fertőzés ellen – fogalmazott a Portfóliónak Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke, vásárhelyi gyermekorvos.

Elmondta, a gyermekek fokozott érintettsége már a delta hullám esetén is nyilvánvaló volt, azonban nagyon közeleg az omikron berobbanása. Úgy véli, minél hamarabb, minél szélesebb körben, a házi gyermekorvosoknál és az oltópontokon is biztosítani kell a gyermekek védőoltását, mert az omikron hullám alatt a várható nagyszámú megbetegedések miatt egyre több gyerek lesz beteg, kerül majd kórházba, akár intenzív osztályra is.

Havasi Katalin megemlítette azt is, hogy a gyermekek oltásával kapcsolatban vegyesek a tapasztalataik. A decemberben kapott oltóanyagokat mind felhasználták, de az oltási hajlandóságban rendkívül nagy földrajzi és kulturális különbségek észlelhetők.

Szerinte az esetleges korlátozások bevezetése elsősorban a járványügyi szakemberek döntése kell, hogy legyen. ,,A korlátozásokat a gazdasági élet is megsínyli globálisan és a családok szintjén is. Emellett az online oktatás egy bizonyos életkor alatt a szülő felügyelete nélkül nem kivitelezhető.” – fűzte hozzá. Úgy véli, segíthetne elkerülni a teljeskörű online oktatást, ha a jelenlegi eljárásrendet kiterjedtebb kontaktkutatással és akár a tünetmentes kontaktok tesztelésével egészítenék ki.

Azt is megjegyezte, hogy sajnos általánosan észlelhető egy egyre fokozódó fásultság a családok részéről, ezért a jelenlegi szabályok, járványügyi elkülönítés és járványügyi megfigyelés betartása nagyon rapszodikus. Például a járványügyi megfigyelésre kötelezett gyermek iskolába nem jár, azonban edzésre, különórára igen; felnőttek letagadva a kontaktust kerülik el a karantént; valamint tovább rontja a helyzetet a vírustagadók szándékos szabálykerülése is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!