A Vásárhelyen is működő KFC-nél vizsgálódik a GVH

894

Legalább két gyártó italtermékeit kellene kínálnia a Hódmezővásárhelyen is éttermet működtető multinak.

A Gazdasági Versenyhivatal megindította első eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó, a fogyasztók választási lehetőségét bővítő kereskedelmi szabályozás érvényesítésére. A nemzeti versenyhatóság két nagy hazai gyorsétterem-lánccal és három sörgyárral szemben is vizsgálatot indított – közölte a hatóság sajtóirodája.

A hazai vendéglátóhelyeknek tavaly augusztus elsejéig kellett összhangba hozniuk gyakorlatukat a kereskedelmi törvény új szabályaival, melyek célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése. 

A vizsgálatok egyfelől kiterjednek arra, hogy a vendéglátósok – a jogszabályi változásoknak megfelelően – legalább két különböző gyártó termékeit kínálják-e az előírt italkategóriákban (pl. sör, üdítő, gyümölcslé, ásványvíz). A GVH azt valószínűsíti, hogy két hazai gyorsétterem-franchise lánc – a Kentucky Fried Chicken, illetve a Burger King – nem tesz eleget az előírásoknak, és továbbra is kizárólag egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban.

Az eljárások másik része azon előírás ellenőrzését célozza, mely szerint a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80%-át szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ezen rendelkezés alól csupán egy kivételt határoz meg a jogszabály, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését. A versenyhatóság úgy véli, hogy három, jelentős piaci erővel rendelkező sörgyártó – a Dreher, a Borsodi és a Heineken – egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel, vagyis azok gyakorlatilag teljes sörkészletüket a nagy gyártók egyikétől szerezték be. 

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!