Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Sopron ellen indítja az évet a Kosársuli

Rövid pihenő után, január 6-án a Hódtói Sportcsarnokban köszönti 2022-t a csapat. Az évindító azt is jelenti egyben, hogy elrajtolnak a visszavágók az NB I/B Zöld csoportjában.

Az alapszakasz felénél a Kosársuli öt győzelemmel és nyolc vereséggel jelenleg a 10. helyen áll a tabellán, ám akár már a januári, sűrűnek ígérkező programban fel lehet lépni a rájátszást érő pozíciók valamelyikére. A soproniak 4-9-es mérleggel a 12. helyet foglalják el, idegenben nyeretlenek. Carlos Vallejo együttese a bajnokság nyitófordulójában, szeptemberben 86-71-re győzte le a Kosársulit, legeredményesebb játékosuk, Füzi Róbert a napokban a Piros csoportos Veszprémhez igazolt – olvasható a Kosársuli honlapján.

A mérkőzés csütörtökön 18:30-kor kezdődik, előtte, 16 órától pedig az U20-as csapat próbál fogást találni a veretlenül listavezető soproni fiatalokon.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!