Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

285 ezer a legalacsonyabb bér a Sparnál

A Spar két vásárhelyi üzletének közel 80 dolgozóját is érinti az áruházlánc bérpolitikája. Aki gépkocsival jár munkába, annak a törvényben meghatározott összeg több mint a dupláját fizeti kilométerenként.

A Spar 2022-ben is magasabb bért biztosít munkavállalóinak a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbérnél; a vállalat és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megállapodása szerint a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók 10 százalékos vásárlási kedvezménye is megmarad – közölte az áruházlánc hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő után bruttó 285 ezer forint, a gazdasági szempontból kiemelt térségekben a legalacsonyabb bruttó alapbér 300 ezer forint.

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál további havi bruttó 10 ezer forint juttatás illeti meg a munkavállalókat, így a 13. havi juttatással és az egyéb pótlékokkal együtt elérhető maximális havi bruttó jövedelem például az eladó-pénztáros munkakör esetében 392 ezer forint. Az alapbért a vállalat továbbra is kiegészíti saját hűségprogramjának elemeivel.

A hűségprogram keretében 2022-ben is megmarad a jubileumi juttatás és a SZÉP-kártya, amelynek összegét növelik. Megmarad a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a 10 százalékos dolgozói vásárlási kedvezmény, amely már az első munkanaptól jár az új belépőknek, havi 100 ezer forint vásárlási összeghatárig. A gépkocsival történő munkába járás költségét a törvényben meghatározott kilométerenkénti 15 forint helyett kilométerenként 35 forintos díj megfizetésével téríti meg a Spar.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!