Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Novák Katalin szerint akik őt támadják, azok a nőket nézik le

Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le – nyilatkozta az Indexnek a Fidesz államfőjelöltje tegnap. Mint arról beszámoltunk, az ellenzék és Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt szerint Novák Áder Jánosnál is alkalmatlanabb köztársasági elnöknek.

Novák Katalin szerint ,,Magyarország első női köztársasági elnökének lenni többletfelelősség.” Az elmúlt napokban számtalan nőtől hallotta, hogy ezt a saját sikerének is érzi. Ugyanakkor ,,vannak, akik rutinból, reflexszerűen támadnak mindent, amit Orbán Viktor bejelent, mert azt gondolják, az nekik szükségszerűen rossz.

,,Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le. Nem feltételezik, hogy egy nő önálló döntésekre képes, szuverén közéleti szereplő lehet.”

– jelentette ki Novák.

Úgy véli, ,,mindenütt a világon, így Magyarországon is általános gyakorlat, hogy pártpolitikusok az államfő-jelöltek vagy akár pártvezetők töltik be ezt a tisztséget. Én a kormánypártok köztársasági elnök-jelöltje vagyok, ehhez a politikai közösséghez tartozom.” Hozzátette: ,,A köztársasági elnöknek ugyanakkor a nemzet egységét kell megjelenítenie, amint ezt az Alaptörvény is világosan megfogalmazza. Ezért a nemzet minden különbözőség feletti egységének kifejezése lesz a legfontosabb dolgom.”

Arra a kérdésre, ha elnöksége alatt az Alaptörvényt, vagy egy kétharmados jogszabályt próbálnának meg feles többséggel megváltoztatni, aláírná-e, azt mondta: ,,A jogállamiság lebontásához én soha nem fogok hozzájárulni.”

Múlt héten Márki-Zay Péter emlékeztetett: éppen Novák Katalin gondolja azt, hogy a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak, hiszen korábban arról beszélt, hogy ne akarjanak a nők annyit keresni, mint a férfiak. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint Novák Katalint személyes felelősség is terheli a jogállam lebontásáért, az ország megosztásáért, a gyűlöletkampányok szervezéséért, és a tomboló korrupcióért, így a köztársasági elnöki feladatra teljesen alkalmatlan.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!