Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lázár: a négy gyertya négy fontos dolgot jelent

A térség országgyűlési képviselője Makón, a városi ünnepségen gyújtotta meg a negyedik gyertyát vasárnap.

Rövid köszöntőjében elmondta: ez a négy gyertya négy, ma is érvényes és az életünket meghatározó fontos dolgot jelent nekünk, ,,akik keresztényként készülünk szentestére.” A hit, amelyre nagy szükség volt 2021-ben és amely megtart több mint 2 ezer éve már. A remény arra, hogy a következő esztendő egészségesebb, jobb, szerencsésebb lesz és magunk mögött hagyhatjuk a két éve tartó pandémiát. A harmadik gyertya szól az örömről is, hiszen karácsony mégis csak a születés öröme. Végül a szeretet, amire leginkább felelősséggel tudunk gondolni: felelősség szeretteink iránt, akiknek gondját kell viselnünk – fejtette ki Lázár János.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!