Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

1000 kisgyerek karácsonyát teszi szebbé a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Vásárhely Jövőjéért Egyesület

A város 50 millió forintos óvodafelújítási és fejlesztési programjában a pedagógusok által kiválasztott, korosztályokra szabott játékokat adtak át szerdán a Magvető utcai tagintézményben az óvodáknak. A Vásárhely Jövőjéért Egyesület is ekkor adta át  idei adománygyűjtésük eredményét az óvodáknak. A lakosok felajánlásaiból befolyt 350 ezer forintból 119 gyerek karácsonyi kívánságát tudta teljesíteni az egyesület.

Mind a 36 óvodás csoportba jut 50-50 ezer forint értékű játék – mondta a Magvető utcai óvodában Márki-Zay Péter. – A civil pályázatunkkal együtt több mint 2 millió forint értékű csoportszoba játék az, a mit most átadtunk és ezek természetesen nem csak a szórakozást, hanem a fejlesztést is szolgálják.

A játék az óvodáskor legfőbb tevékenysége hangsúlyozta Borsiné Csontos Ilona a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda vezetője az átadón. A jól kiválasztott eszközöknek fejlesztik a gyerekek megismerési funkcióit, koncentrációs és kreatív készségeit, de a óvodapedagógusok úgy állították össze a beszerzésben szereplő eszközök listáját, hogy a kicsik szociális kompetenciája is fejlődjön a játék során.

A játék az óvodáskor legfőbb tevékenysége. Fejlődnek általa a megismerési funkciók, az érzékelés, a figyelem, az emlékezet, a gondolkodás és a kreativitás. Még hosszan sorolhatnám, hogy mennyi képességet fog fejleszteni ez a sok játék. Nagy öröm mindannyiunk számára, várjuk az örömteli arcok látványát.

Borsiné Csontos Ilona elmondta még, hogy kollégái figyelembe vették a korcsoportokat, például egy 3-4 évesnek teljesen más játékok szükségesek a fejlődéshez mint egy 6 évesnek. Megvizsgálták, hogy melyek azok az eszközök, amiket a kicsik többet használnak vagy nagyon szeretnek. Így a beszerzést a csoportokhoz és az egyénhez is tudták igazítani.

Ezelk a játékok például a Nádor utcai óvodába kerülnek. Fotó: Vásárhelyi Médiacentrum/Budai Dániel

Szabó Margit a Vásárhely Jövőjéért Egyesület nevében 119 rászoruló gyereknek és testvéreiknek 340 ezer forint értékben adott át karácsonyi ajándékokat. Az egyesület elnöke az adakozó lakosok mellett fáradhatatlan aktivistáinak mondott köszönetet, mivel munkájuknak hála több mint 100 gyerek karácsonyi kívánsága teljesülhet.

Az egyesületünk nevében hálásan köszönöm azoknak a hódmezővásárhelyi embereknek, aki adni szerettek volna és ezt meg is tették a Kossuth tér 9-es adománybódéban. Az ő adományukból 119 gyerek álmát tudjuk teljesíteni, hiszen amire vágytak azt lerajzolták a Jézuskának. Nagyon köszönöm azoknak az aktivistáknak, akik minden nap a hidegben vannak és megszólítják az embereket, hiszen ez nekik is nagy örömet okoz. Harmadik évben szervezzük meg ezt a gyűjtést. Nagyon remélem, hogy a jövőben is minden évben tudunk majd örömet szerezni, nem csak a 119 gyereknek, hanem a testvéreknek is, hiszen ezek a gyerekek többnyire rászorulók, nagy családosak és így a testvérek is kapnak egy kis ajándékot.

Nagyon boldog vagyok, az óvónőknek hálásan köszönöm, hogy felmérték a gyerekek vágyait, mivel amiket itt látnak ajándékokat, azt mind valaki kívánta, szívből szerette volna és ez végtelen boldogsággal tölt el – mondta a Vásárhelyi Televíziónak Szabó Margit.

Az óvodai csoportjátékok és a Vásárhely Jövőjéért Egyesület adományainak kiszállítását szerdán megkezdték a dolgozók, így összesen több mint ezer gyerekhez érkeznek meg a játékok még karácsony előtt.

Szalkai Erzsébet volt a szíve és a lelke a kezdeményezésnek – mondta az átadón a polgármester az egyesületi adománygyűjtéssel kapcsolatban, egyúttal jobbulást kívántak a jelenleg kórházban, koronavírus fertőzéssel ápolt hölgynek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!