Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Koncz Zsolt: egy játékos távozna a HFC-től

20 forduló után a 11. helyen zárta az őszi idényt a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgó csapata az NB III-as bajnokság húsz csapatos mezőnyében. Az együttes teljesítményéről Koncz Zsolt vezetőedzőt kérdeztük.

– Elégedett vagy a helyezéssel?

– Igazából én a pontok számával vagyok valamilyen szinten elégedett. De ha őszinték akarunk lenni, akkor 5-6 pont hiányzik a csapattól. Ha az összképet nézem, akkor mondhatom azt, hogy a 9 győzelem, 9 vereség és két döntetlen 50 százalékos teljesítmény. Szerintem több van bennünk, és bízom benne, hogy a játékosok is így gondolják.

– Némiképp kedvezőtlenül indult a szezon: a fedett lelátó hiánya miatt idegen pályán kellett több hazai meccset lejátszanotok. Ez a körülmény számított valamit?

– Ez nem befolyásolta a teljesítményünket, főleg annak tükrében, hogy idegenben kezdtük a bajnokságot. Nyertünk Cegléden, utána a mórahalmi pályán kikaptunk, Dabason szintén győztünk, ilyen ingajáratba kellett bizonyítanunk 6 fordulón keresztül.

– Reményeid szerint meddig tudtok előre lépni a tavasz folyamán?

– A helyezést nem tudnám megmondani. A pontvadászat előtt azt fogalmaztam meg, hogy 50 százalékot hoznunk kell. Ebbe belekalkulálhatóak a döntetlenek is, viszont amennyiben szigorúan nézem, ez 19 győzelem. Ettől a csapattól – ha minden úgy klappol és sikerül, ahogy elterveztük – elvárható, hogy minimum megismételje az eddigi pontszerzést. Igenis fontos, hogy legyen a játékosokon teher. Szeretném, ha igényesebbé válnának magukkal szemben, mert ez az év bebizonyította számukra is, hogy nem kell a korábbi évek teljesítményével takarózni. A bizonytalanságon, a kiesés elleni sorozatos küzdelem időszakán már túlléptünk, innentől kezdve előre kell nézni és lépni, hiszen egy keményebb munkával fel lehet érni magasabb szintekre is. Természetesen a riválisaink ugyancsak ezt szeretnék. Ha az idény végére megdupláznánk a jelenlegi pontjaink számát, akkor jó úton fogunk járni, de ehhez sok alázat kell. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, amit a vezetőség kért, hogy építeni kell a jövőt.

– Hogy néz ki az elkövetkező hetek programja?

– Pihenőt kapott a keret az utolsó bajnoki után. Hamarosan lesz egy záróvacsorája a klubnak, azt követően a játékosok kapnak az alapállóképesség szinten tartásához szükséges edzéstervet. Mivel február 12-én elstartol a tavaszi szezon, január 4-én megkezdjük a téli felkészülést, négy nap múlva pedig a szegedi Grosics Akadémiával játszunk edzőmeccset. Onnantól a bajnoki rajtig szerda-szombat ritmusban fogunk megmérkőzni különböző ellenfelekkel, a köztes időben pedig minden nap edzünk.

– Várható-e változás keretben? Lesznek-e távozók, érkezők?

– Tudomásom szerint egyetlen futballistánk jelezte, hogy nem szeretne Vásárhelyen maradni. A többiekről még nem tudok nyilatkozni. Hétfőn és kedden lesznek megbeszélések, mindenkivel egyenként leülünk, utána már tisztább lesz a kép. Nem tudok róla, hogy bárkiért is jelentkezett volna másik klub. Attól mi sem zárkózunk el, hogy egy vagy több olyan szintű játékos érkezzen, aki már rövid távon, mondhatnánk, azonnal nagy segítséget tud nyújtani a gárdának. Ugyanakkor az ősz bebizonyította, hogy kialakult egy erős mag, de mindenkinek meg kell magát mutatnia, azoknak a fiataloknak is, akik csatlakoztak hozzánk. A statisztikák szerint 6-8 ember volt, aki az összes mérkőzésen részt vett, 14-15-en voltak azok, akikre csak akkor nem számíthattunk, ha sérülés vagy sárgalap gátolta őket a pályára lépésben. Az egyesület számol a helyi fiatalok beépítésével, nekik mindenképp lehetőséget kívánunk adni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!