Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szavazatvásárlás-e a kormányzati pénzszórás?

Ha Ön „ingyenpénzt” kap, pl. visszakapja a személyi jövedelemadóját, vagy mivel fiatal, elengedik azt, másképp szavaz majd a 2022-es választásokon? Ha Ön nyugdíjas, a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj visszavezetése megváltoztatja jövő tavaszi döntését? Ha Ön a közszférában dolgozik és januártól megemelik 10-20 százalékkal a bérét, elégedett lesz, vagy dühöng, hogy évek óta nem emeltek eleget és most is csak épp hogy?

A nyugdíjasok szavazatára már Horn Gyula is hajtott, ingyenessé tette számukra a tömegközlekedés használatát. Így van ez azóta is. Ellenzéki vélemények szerint a nyugdíjasokat jelentősen megrövidítette a Fidesz-kormány az elmúlt években, egyrészt a járandóságot nem igazította a bérek emelkedéséhez (elmaradt a svájci indexálás), másrészt az inflációt minden évben alábecsülte és csak év végén fizette ki az ebből fakadó különbözetet.

Most azonban ömlik a pénz: novemberben a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kaptak az idősek. Ráadásul jövőre a teljes a 13. havi nyugdíjat kifizetik, ezt Orbán Viktor miniszterelnök ígérte meg a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán tartott beszédében. (Érdekes, hogy 2010 óta egészen a mostani választásokig szóba sem jött a 13. havi nyugdíj ügye, pláne nem az általuk korábban ígért 14. havi.)

A választói korfa másik végén lévőket is megcélozta a Fidesz, lehet azért, mert úgy látják, a fiatalok nem igazán kedvelik őket. Talán az SZJA elengedésével sikerül meggyőzni a legifjabb szavazókat, hiszen januártól a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetni.

A családos keresők is jól járnak így a választások előtt, 1,9 millió családnak adják vissza azt az adót, amit a 2021-es évben befizettek. Más kérdés, hogy ez 600 milliárd Ft mínusz a közös adóforintjainkból.

Persze a katonák és a rendőrök is most kapnak hathavi fegyverpénzt, csak nem felejtik el áprilisig.

Sokak szerint a tram-train április 15-ig (a választásokig) tartó ingyenessége is a remélt szavazatok miatt van

Béremelések a romló forint és a vágtató infláció árnyékában

Egyfelől 200 ezer forint lesz a minimálbér és 260 ezer a garantált bérminimum. Az ápolók bérét 21, a bölcsődei dolgozók és a szociális munkásokét 20, a kulturális szektorban dolgozókét szintén 20 százalékkal emelik meg. A pedagógusok ugyanakkor egyelőre nem kapnak béremelést, mert Orbán szerint „hitelből nem lehet bért emelni, ezért nem tudnak egyszerre mindenkinek több fizetést adni”. Jövőre valamikor lesz tízszázalékos emelés, amit 2023-ban egy nagyobb követhet. (Külön tanulmányt érne meg a közszféra dolgozóinak anyagi megbecsültsége hogyan viszonyul a mindenkori minimálbérhez és nem is az átlag-, hanem a mediánbérhez.)

ÖN HOGY GONDOLJA? SZAVAZZON!

(Ha nem jelenne meg a szavazási felület, frissítse az oldalt!)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!