Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Most már hivatalos – marad a helyi iparűzési adó felezés

Jövőre is fenntartja a kormány az iparűzési adó felezést. Ezt már korábban eldöntötték, egy most, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet ezt hivatalossá is tette.

Ahogy a Magyar Közlöny fogalmaz, a 2021. évben végződő adóévben, valamint a  2022.  évben végződő adóévben a  helyi adó és a települési adó mértéke nem lehet magasabb, mint az  ugyanazon helyi adónak, települési adónak a  2020. december 2. napján hatályos és alkalmazandó önkormányzati adórendeletben megállapított adómértéke. Ez érinti az adómentességet és az adókedvezményeket is.

Ráadásul az is benne van a mostani jogszabályban, hogy a települési önkormányzat a 2021. évre és a 2022. évre új helyi adót, új települési adót nem jogosult bevezetni.

Ez azt jelenti, hogy a mostani adóév kapcsán is a helyi iparűzési adónak csak a felét kell a kis- és középvállalkozásoknak, valamint az egyéni vállalkozóknak befizetniük.

Az kérdés, hogy ezért idén jár-e kompenzáció az önkormányzatoknak, amelyek szerint ez akár a működésüket is veszélyeztetheti.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!