Január helyett most vasárnap adják át a Vásárhelyi Művészeti Díjakat

132

Csánky Emília, Atyimó Ferenc és Pikali Gerda- valamennyien szakmájuk kiválóságai, vásárhelyi származásúak és 2021-ben ők érdemelték ki a város Művészeti díját. Idén a járványhelyzet miatt a díjátadóra hónapokat kellett várni, végül most vasárnap este kerül rá sor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A bírálóbizottság javaslatát mérlegelve idén a Vásárhelyi Művészeti Díjat megosztva kapja Atyimó Ferenc tubaművész, Csánky Emília oboaművész és Pikali Gerda színésznő.

Mindhárman Hódmezővásárhelyről indultak és ma már választott szakmájuk hazai vagy éppen világszinten is elismert képviselői. A város 2009 óta osztja ki ezeket díjakat, amik mellé egy bronzplakett, egy oklevél és pénzjutalmat is jár.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Attól, hogy a díjat már nem Bessenyei Ferencről nevezik el, nem akarják azt elveszíteni, a vásárhelyi művészek elismerése továbbra is fontos az önkormányzatnak, mondta Dr. Berényi Károly alpolgármester.

Az elismeréseket vasárnap, tehát november 28-án, 18 órától adják át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az eseményt a Vásárhelyi TV élőben közvetíti.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!