A sikeres sportolói életpálya érdekében – megállapodást írt alá a tankerület, a HSZC és a HFC

200

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ és a Hódmezővásárhelyi Futball Club együttműködési megállapodást írt alá a mai napon azzal a céllal, hogy együttesen támogatják a sportoló fiatalok sikeres életpálya építését, a sportolás és tanulás összhangját, a kettős karrier lehetőségét.

Az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón Horváth Zoltán, a HFC elnöke és Kincses Tímea a HSZC Főigazgatója elmondták, hogy az együttműködés lehetővé teszi, hogy az általános iskolától kezdődően a középiskolás évek alatt is biztosítva legyen a „Sportolói ifjúsági életpályamodell” folyamatos íve.

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum a versenyszerűen sportoló fiatalok leterheltségén sportolóbarát oktatás megvalósításával segítene, ugyanakkor a sportolás melletti karrierutakra, alternatív életpálya-modellekre is felkészítenék a részt vevő fiatalokat.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Jelenleg az Eötvösben van sportolói osztály, amellyel már hosszú, de az általános iskolák közül a Szent Istvánban is, felmenő jelleggel létezik már ez, mondta Horváth Zoltán. Ezért is volt fontos a megállapodás szempontjából, hogy az háromoldalú legyen, bevonva a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot.

A megállapodás értelmében az érintett diákoknak lehetőségük lesz szakmai gyakorlatukat a HFC-nél, mint duális partnernél tölteni. A felek fontosnak tartották hangsúlyozni: nem mindenkiből lehet profi sportoló felnőtt korában, ám a lehetőséget biztosítani kell számukra.

a mostani megállapodás tehát biztosítja egyben sportolóbarát hozzáállást az oktatás keretein belül. Az hogy Kincses Tímea elmondta, az iskolákban lehetőség van arra, hogy igazgatói döntés alapján felmentést, vagy inkább könnyebbséget kapjanak az élsportolók egy-egy tantárgy tekintetében. ezeket vagy egyébként is a gyakorlat során elsajátítják, vagy különbözeti vizsgákat tesznek le belőlük, mondta.

A sajtótájékoztatón elmondták, hogy ez a sportolói életpálya, a jelen szerződés mellett és ellenére természetesen nem csak a labdarúgást érinti, hiszen például az úszó Ugrai Panna is sportosztályba jár, és számára is össze kell hangolni a tanulást és az állandó edzéseket és edzőtáborokat.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!