Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Müller Cecília a józan ész felülkerekedésében bízik

Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége, írja a hvg.hu.

Müller Cecília erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt. Elmondta azt is, bizakodó, és szeretne az is maradni, hogy a józan ész fog felülkerekedni az aggodalmakon, a tévhiteken és a dezinformációkon. Ahogy mondta, az emberek már a saját szemükkel és tapasztalataikkal is láthatják, hogy a védőoltás a legalapvetőbb védelmi eszköz a koronavírus-járvány leküzdésében.

Az, hogy rövidebb védettségi időt ad az oltás, mint azt korábban remélték, az egy év helyett csak 4-6 hónapot, Müller azt mondta, hogy az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be.

November és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. Az oltópontokon reggel 7 és 19 óra között – előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is – várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást. Az oltási hétbe bevont oltópontok listája megtalálható a koronavirus.gov.hu oldalon.

Forrás: HVG

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!