Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

6-700 forint is lehet az üzemanyag literenkénti ára hónapokon belül

A Bank of America most azt jósolja, hogy a Brent nyersolaj ára – amely a benzinárakat mozgatja – 2022 júniusára hordónként 120 dollárra emelkedik majd. Ez 45 százalékkal magasabb a jelenlegi szintnél.

„Nagyon könnyen szöknek fel az árak, ha a keresleti feltételek olyan szűkösek, mint most” – nyilatkozta Francisco Blanch, a Bank of America globális nyersanyagpiacokért felelős vezetője annak kapcsán, hogy az elemzőik azt jósolják: a mostani ár közel másfélszeresére, 120 dollárra drágulhat a Brent olaj ára.

A Napi.hu beszámolója szerint a Bank of America abból indul ki, hogy a kereslet továbbra is nő, ráadásul azt már nemcsak a lakossági és ipari fogyasztás hajtja fel, de tovább növeli az egekbe szökő földgázár. Az amerikai földgáz ára idén több mint kétszeresére emelkedett. A magas földgázárak arra kényszerítenek egyes közműveket és gyárakat, hogy áttérjenek egy viszonylag olcsóbb alternatívára: a kőolajra.

A Bank of America szerint így keresletcsökkenésre aligha lehet számítani, sőt élénkülés lesz.

A legutóbbi kereskedési napon a brent olaj hordónkénti árra 80-ról 83 dollárra ugrott, az elmúlt év csúcsára 86 dollár volt, még október 26-án érte el ezt a szintet – utoljára 2018 szeptemberében járt ilyen magasan, de akkor 281 forintba került egy dollár, jelenleg viszont 310 forintba.

Októberben az MKB Bank „MKB Dialóg” válaszadó közösségében a történelmi csúcsokat döntő üzemanyagárak kapcsán online felmérést készítettek arról, hogyan érzékelik a fogyasztók, köztük a vállalkozók az energiaárak emelkedését. Kiderült, hogy a vállalkozók 65 százaléka beépíti áraiba a növekvő energiaköltségeket – írta meg az Mfor.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!