Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szabadság

Fizetés nélküli szabadságra küldené a polgármestert áprilisig a helyi Fidesz.

Elsőként továbbra sem hivatalos közösségi oldalán közli mondandóját a Fidesz vásárhelyi szervezete, és szerkesztőségünknek sem küldi meg egyes helyi ügyekre, témákra vonatkozó álláspontját, ezért kénytelenek vagyunk a Promenad24-en megjelent közleményből idézni.

Ma arra szólították föl a város polgármesterét, hogy áprilisig menjen fizetés nélküli szabadságra. Indítványukat azzal indokolták, hogy „Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely helyett az országos politikát választotta. Ez az ő döntése, amit tiszteletben tartunk. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a polgármesteri tisztségét kihasználva a várost csupán hátországként kezelje, és az önkormányzat erőforrásait használja az országos politikai kampányához.”

A kormánypárt helyi prominensei szerint „Hódmezővásárhely az elmúlt években rengeteget veszített, mert Márki-Zay Péternek fontosabb volt a politizálás, mint a polgármesteri munka. Nem lehet, hogy további fél évig ne legyen a városnak polgármestere, hogy újabb beruházások vesszenek oda, hogy továbbra se fejlődjön a város.”

Úgy vélik: „Márki-Zay Péter csak azért nem mond le a polgármesteri tisztségéről, mert azt mentőövként használja arra az esetre, ha a politikai karrierje sikertelen maradna.” A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség hódmezővásárhelyi szervezete ezért kezdeményezi, hogy az áprilisi választásokig menjen fizetés nélküli szabadságra, és adja át a város vezetését a helyettesének.

Legutóbb, két hete még lemondásra szólították fel a városvezetőt. Hogy mi változott azóta, az nem derült ki.

Annak viszont utána lehet nézni, hogy a fideszes parlamenti többség által elfogadott és jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve szerint ilyen esetben fizetés nélküli szabadság kérelem leadása szükséges, amellyel kapcsolatban a munkáltató dönti el, hogy engedélyezi-e a fizetés nélküli szabadság létesítését – és ha igen, milyen feltételekkel hagyja azt jóvá.

Vagyis itt is, úgy mint a rendes polgármesteri szabadság ütemezésével kapcsolatban, a képviselő-testületnek kell jóváhagynia a városvezető kérelmét.

Ennek tükrében szükség lenne egy újabb közleményre, amiben arra kérik – esetleg szólítják föl – a Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért Egyesület frakciójának tagjait, tegyék lehetővé, hogy a kapitány elhagyja a hajót.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!