Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Óvodai fejlesztéseket adtak át 3 helyszínen

A Malom, a Magvető és a Klauzál utcai óvodákban végeztek felújítási munkálatokat, valamint új kültéri játszóeszközöket is szereztek be. A város 12, saját fenntartású óvodájában ezeket a munkálatokat összesen 43 millió forint értékben végezték el. Ma három helyszínen tartottak kisebb átadó ünnepséget.

A Malom utcában a betonkerítés állapota volt aggodalmat keltő, mondta el a Vásárhelyi TV-nek Borsiné Csontos Ilona, a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda óvodavezetője. Részben a meglévő kerítést stabilizálták, részben új kerítés is kialakításra került. Új udvari játékeszközöket, hintákat is szereztek be, amelyeket biztonságosan telepítettek.

A Magvető utcai óvodában mintegy 12 millió forintos felújítást végeztek.

A Klauzál utcában a tetőszerkezet javítására és új játszóeszközök beszerzésére került sor, mintegy 1,8 millió forint értékben.

Elkezdődött az óvodaépületek klimatizálása, nyilatkozta Borsiné. A Malom utcai volt a hatodik olyan óvoda, ahova klímát szereltek be, mondta. Jövőre valamennyi óvodát szeretnének ilyenekkel felszerelni, a nagy nyári melegek ellen. De benti fejlesztő szobás és egyéb játékeszközöket is szereztek be. A Malom utcai óvodába 76 kisgyermek jár.

A 12 óvoda munkálatai mintegy 43 millió forintba kerülnek. Ebből31 millió forintot építészeti projektekre fordítottak, 12 milliót pedig kültéri játékeszközökre, mondta Márki-Zay Péter polgármester. Hamarosan infokommunikációs eszközöket is fejlesztenek.

Tekintsék meg a Magvető utcai óvoda átadásakor készített képgalériánkat:

  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda tető
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda
  • Magvető utcai óvoda

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!