Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A vásárhelyi autósok nagy része él a biztosítóváltással, alacsonyabb árért máshol köti meg a kötelező biztosítását

December elsejéig válthatnak biztosítót az autótulajdonosok és dönthetnek úgy, hogy egy másik helyen kötik meg a kötelező gépjárműfelelősség biztosításukat. Hódmezővásárhelyen is sokan jelezték már, hogy szándékukban áll élni ezzel a lehetősséggel, főleg a kedvezőbb árak miatt váltanak- mondta az egyik helyi biztosítási alkusz.

Bő egy hónap van még arra, hogy az autótulajdonosok eldöntsék, váltanak -e biztosítót, vagyis átviszik-e a kötelező gépjármű felelősség biztosításukat másik céghez. Most a 2010. január elseje előtt vásárolt gépkocsiknak közeledik az évfordulója, ami december 31-e, a biztosító pedig január 1-től viseli a kockázatot. Az évforduló előtt legalább 30 nappal kell felmondani a biztosítást a régi cégnél, és megkötni a szerződést az új biztosítónál:

„Három módozat van. Vagy bemegy a biztosítóhoz, és ott írásban felmondja, vagy ajánlott levélben el küldi a biztosítónak, úgy, hogy az még december 1-je, éjfél előtt beérkezzen, vagy bemegy egy alkuszhoz, és ott a kötéssel együtt fel is mondják a biztosítását”

-mondta Molnárné Somogyi Viktória, biztosítási alkusz.

A vásárhelyi alkusz szerint kevesen kötnek már Cascot a városban

Érdemes tájékozódni más biztosítónál is, hogy mennyibe kerülne az autónkra a kötelező, hogy a számunkra leginkább megfelelő megoldást vehessük igénybe. Hódmezővásárhelyen sokan élnek a lehetőséggel, és legtöbben a kedvezőbb árak miatt váltanak biztosítót, ami sokszor nemcsak az ügyfélnek a biztosítónak is megéri:

„A biztosítóknak ez azért jó, mert új ügyfeleket tudnak szerezni, ha kedvező a díj, akkor tudnak mellé lakásbiztosítást, cascot, életbiztosítást ajánlani, az ügyfélnek pedig azért, mert tud díjat optimalizálni, mert lehet egy másik biztosítónál fele annyi lesz a biztosítása, de lehet kétszer annyi is. Érdemes utánanézni, hogy talál, vagy nem talál”

-tette hozzá a szakember.

Sok mindentől függ, hogy az autótulajdonosoknak mennyibe fog kerülni az adott évben a kötelező gépjárműfelelősség biztosításuk. Számít, hogy hány éve vezetnek, hogy először kötnek- e biztosítást, milyen idősek, és még az autó köbcentije is szempont a végleges ár kialakításánál.  A biztosítási alkusz elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen a covid helyzet miatt változás abban történt, hogy a legtöbben elálltak a casco megkötésétől, mert arra már nem szánnak pénzt az emberek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!